jóvizsga

Csudapozitív vizsgaélmény. Három éve a harmadik iskolánk, és az eddigi legszervezettebb lebonyolítás, legtámogatóbb hozzánk állás. Minden magántanuló egyszerre lett behívva, délután kettőre, és négykor már indultunk haza. Alsósok egy terembe terelve, felső külön - papírok kiosztva, mindenki mellett ott áll a saját tanítója - kérdezhető, segítségre kérhető. (Bár ez gondolom adhatott egy zavaró alapzajt...) Egy napon két tantárgy - két óra múlva meg is voltunk. Készségtárgyakból alapból felmentve. (Nagy szomorúságunkra nem kellett az alkotásainkkal dicsekedni...)

Év közben is többször kaptunk a tanító néninktől ötleteket, dolgozatokat átküldte, javasolt különböző netes oldalakat, stb. A vizsgakövetelményeket korrektül megkaptuk, és egy, azaz 1 db, félév végi összefoglaló dolgozatot irattak a gyerekekkel minden tárgyból. Amit nézhetünk arról az oldalról is, h ajaj, egyetlen jegyből alakul ki a félévi, de ugyanakkor nem nyúzták 4-5, többoldalas melóval őket napokig. (Eddig meg kellett írnia a többiek által addig kipipált összes témazárót...) Mondjuk a becipelt, itthoni munkák megint nem voltak nagyon előtérben. Pedig belevehetnék az értékelésbe valamilyen formában, mondjuk egézs konkrétan jegyet kaphatnánk rá. Hiszen a tudásról számot ad a témazáró, oké, de ami zajlott itthon, azt bemutatják a lapozóink, a tematikus füzetek, a plakátok egy-egy tananyagrészhez. "Órai munka"= ötös.

S is remekelt, ugyan még nem volt tétje, mert jövőre újrajátsszuk az elsőt, de jó tapasztalat volt neki is. Laza a kis haver, nem izgatta különösebben az egész. Matekból - mivel a számok írásával még sehogy sem áll - szóban kérdezgette a tanító.
Jó lett volna azért vele többet tanulni, nem így terveztem - na persze nem a vizsga meg a suli miatt. Nem sikerült jól gazdálkodnom, M volt inkább a tanulás szempontjából a szemem előtt, S kevés figyelmet és időt kapott tőlem. Ez a második gyerek szindróma nem csak ezen a téren jelenik meg. Ami nem jó így. De ez egy külön posztot érdemel.

Összességében legkevésbé stresszes vizsgára készülés, legkönnyedebb vizsgázás.
Holnap második forduló, vígan nézünk elébe.

a vicc kedvéért

Az állatok modern erdei iskolát nyitottak, és tantárgyaknak a következőket választották: futás, mászás, úszás, repülés. 
A kacsa jónak bizonyult az úszásban, futásból viszont korrepetálásra szorult. A sok futástól azonban kisebesedett a lába, és emiatt jegyei úszásból is leromlottak. A nyúl toronymagasan osztályelső lett futásban, de az úszóedzésektől idegösszeomlást kapott, és ki kellett hagynia a félév hátralevő részét. 
A mókus kiváló volt mászásban, a logika azonban nem volt az erőssége és nem értette, hogy a repülés miért csak a földről indulva érvényes. Túlerőltette magát, vizsga közben görcsöt kapott és megbukott. A sas mindig elsőként jutott fel a fa tetejére, ezért mászásból ötöst kapott, de össze kellett miatta hívni a tantestületet, mert nem a tankönyvben előírt módszereket használta. Az ötöst megtarthatta, azonban igazgatói intőt kapott rossz magaviselet miatt, és beutalták az iskolapszichológushoz.
Év végén az angolna lett az osztályelső: úszásból csillagos ötöst kapott, a többiből elégségest, azonban még így is az ő átlaga lett a legmagasabb. Simulékony természete miatt minden tanár nagyon megkedvelte, így repülésnek elfogadták, amikor leesett a vízibicikliről. 
A vakond fellebbezett diszkrimináció miatt, mert az ásást nem vették fel a tantárgyak közé. Később a borzzal és a hörcsöggel magániskolát alapított...

élni és élni hagyni

Sokat agyaltam, sokat szenvedtem, terhelődtem, fészkelődtem - néha ennek nyomát is hagytam a blog soraiban...

Aztán jött egy felszabadító nyár, és közben sok minden alakult. Bennem.

Most könnyűnek érzem magamat, magunkat, bár még közel a nyár... (- azért maradhatna így...).
Engem nyomasztott a teljesítménykényszer, engem terhelt le a félelem, és amíg én ebből nem tudtam egy elegáns mozdulattal kilépni - addig ezt árasztottam magam körül.

Egyszer csak azt veszem észre, h szabad lettem bízni a gyerekeimben, elengedve az elvárásokat. Elengedve a megmérettetést, mint viszonyítást.
Elengedve azt a tévhitet, h a tanulás akkor történt meg, ha számon kérjük, és jól teljesítünk.

Nézem a gyerekeimet, és gyönyörködöm abban, ahogyan élnek. Tanulnak, tanulják az életet, van szabadidejük, és vannak kötelességeik, de semmi sincs kőbe vésve, és végső soron a döntéseiket a saját életük felett ők hozzák meg. Engedem nekik.
Főleg M nyűgöz le - tisztán felismeri a motivációit, mérlegel és okos döntéseket hoz. Megtanult birkózni az érzelmeivel, és ha kell, uralni azokat. Persze néha sikerül, máskor nem - de ezzel én is így vagyok.

Van ITT ez a cikk, ami rendkívül megerősített, hálás vagyok az írójának. Meleg szívvel ajánlom, olvassátok el!

"Ha egy gyerek maximálisan teljesíti az iskola és a szülő elvárásait, nemhogy arra nem marad ideje, hogy az élete eseményeire reflektáljon, hogy alakulóban lévő testét és lelkét megismerje és elfogadja, hogy megtanuljon másokra figyelni, velük együttműködni, hogy kiderítse, milyen tevékenységek okoznak neki örömet, miben jó igazán, hanem arra sem marad ideje, hogy éljen."

Elengedtem azt is, hogy én majd jobban tudom, miből tanul a gyerek, és mi az, ami aztán haszontalan.
Ha meg tudom tölteni értékes tartalommal azt az időt, ami közös, azzal formálom őket - de nem fogok lezárni utakat, amik tőlem idegenek, ám őket vonzza.
A számítógéphasználat például egy kritikus pont, S sokat igényelné, én korlátoznám ezerrel. Még átgondolás alatt a téma, de lazulok... (erről biztos jön még poszt)

"Az általános pedagógiai gyakorlat, és a szülők többsége azonban - a magyarul is hozzáférhető számtalan kutatási eredmény, tanulmány, ismeretterjesztő könyv tanulságait ignorálva - mai napig abból indul ki, hogy ha nincs kényszerítő erő, jutalom és büntetés, érdemjegyekért folyó hajsza, a gyerek magától nem tanul semmit. Pedig elég csak megfigyelni egy ingergazdag, elfogadó közebgben élő ötévest, hogy nyilvánvalóvá váljon a tévedésünk." Na.

B sokat tanít. Éldegél, bele a világba, azt birtokba véve, de tudva, mikor van szüksége "hazatérni", ölelni, bújni. Hogy aztán újra, bátran menjen. Minimálisan korlátozom, és gyönyörködöm a kiegyensúlyozottságában, harmóniájában. Oké, tudom, lesz dackorszak, meg minden (lesz??) - akkor majd visszatérhetünk erre az idillre újra...

Az unschoolingra egyenlőre nem találok minden szempontból számomra megnyugtató lehetőséget ma Magyarországon, bár nem egyszer hajlottam már egy radikálisnak mondható lépés felé, ami kiléptetne minket a rendszerből... de hiába rágom át újra meg újra, jelenleg egyszerűen nem érzem, h az lenne a mi utunk.

Viszont egyre inkább áthat az igazsága. Elengedem az irányítást, és figyelem a gyerekeimet - igyekszem rendelkezésre állni, ha kellek. Persze vizsgázni járunk, szóval kell irányítottan tanulni, ez van, most így élünk. És vannak kötelezőnek mondható dolgok, főleg háztartásbéli ügyek, amik az együttélés velejárói, közös érdek, közös cél. De a bennük való bizalom vezérel. A bizalom épít. Építi őket, épít engem.

És nem szükséges számon kérni, vizsgáztatni, ítélni. Amit megtanult, elő tudja hívni, ha kell, és használja, ennyi az egész. A többi annyira nem számít.
Elmegyünk vizsgázni, meghatározza a tanulásunk medrét az elvárt tananyag, de igyekszem őrizni a szabadságot. Az eredeti vágyam, amikor belevágtunk ebbe az egészbe, valójában az unschooling volt, csak még nem ismertem ezt a címkét. Vigyáznom kell, h az oktatási rendszer meg ne lopja az álmainkat.

most akarnak jól lenni

Ideidézem egy tanár gondolatait, mert annyira együtt rezdülök vele, nagyon tetszik, amiket ír. Teljes cikk ITT.

"Én úgy nem akarok tanítani, hogy állandóan verekedő gyerekeket kelljen szétszednem, hogy állandóan ordítanom kelljen azért, hogy minimális figyelmet kapjak. Én nem akarom, hogy az életem gyerekek fegyelmezéséről, a velük való hatalmaskodásról szóljon, ne pedig a szelíd együttműködésről. Én így nem akarok dolgozni- csak erre tudtam gondolni minden pillanatban.
(...)

Mikor dolgozom, gyakran figyelem úgy az eseményeket, mintha gyerek lennék én magam is. Ilyenkor azt próbálom elképzelni, hogy amit tanárként teszek, az engem-gyerekként- előre mozdítana, vagy inkább hátráltatna.

Ilyen szemlélettel gyorsan összerakja az ember, hogy az ordibálás és a büntetés cseppet sem motiváló, sőt, kiöli a késztetést az emberből. A beírások szart se érnek, a fekete és piros pont pedig csak azoknak számít, akiknek van esélye jó sok pirosat szerezni. Mivel pedig a pontozás-osztályozás kizárólag tanulmányi eredményekről szól, így azoknak a gyerekeknek, akiknek legnagyobb szüksége lenne arra a bizonyos motivációra, azoknak szinte soha nem jut a jó pontokból. Jut viszont feketéből és rossz jegyekből. A rendszer önmaga dugájába dől.
Nevetségesnek tartom azt is, mikor valami ködös jövőt festünk fel a diákok elé. Mikor azt mondjuk egy gyereknek: Ha majd tanulsz, akkor aztán tűzoltó lehetsz, s katona. Majd akkor jó lesz neked. Ha meg nem, akkor hülye maradsz és oda az életed.

(...) most újra csak azt látom, hogy az egész magyar hozzáállás úgy, ahogy van, el van cseszve. Nem igaz, hogy nem lehet a gyerekekkel együttműködni.

Nem igaz.

Az egész, amit az iskola mond, nem igaz.

Tudod, mi az igaz?

A felnőtt van helyzetben.

Neki van hatalma ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Hatalma van, amit használhat a gyerekek fejlődése érdekében. Nekem tanárként hatalmam van megvédeni őket, hatalmam van a fejlődésüket elősegíteni, hatalmam van segíteni őket. Egy tanár nem egyéb, csupán a kapuőr. Még az sem biztos, hogy nála az igazság. Arra viszont van lehetősége, hogy jó közeget teremtsen és megmutassa a gyereknek, hogy mi minden rejlik benne. Kinyithatja neki az ajtót, amin ő kitekinthet, láthatja a világot, hogy azután döntéseket hozhasson az életét illetően.

Én azt gondolom, a tanároknak az lenne a dolga, hogy szélesre tárják a kaput, és aztán hagyják, hogy a gyerekek elmondják, mit gondolnak arról, amit látnak. Akkor is mondhassák el a véleményüket, ha a tanár világával ellentétes dolgot mondanak.

Ehelyett a magyar iskolarendszer jelenleg egy erőszakszervezet.

Nem a fejlődést szolgálja, hanem arra szakosodott, hogy lenyirbálja a neki nem tetsző ágakat. A gyerekeket lenyomja, megfojtja, és ők az állandó stressz miatt nem működnek. Az értékelési rendszer azoknak kedvez, akik még ágakat sem növesztenek, hanem önmagukat megerőszakolva idomulnak az elvárásokhoz. Aki kilóg, az selejt akkor is, ha közben ő a legtisztább szívű ember a világon.

A gyerekek nincsenek jól a magyar iskolákban, és ez nekem azt mondja, hogy a gyerekek nem azt kapják, amire szükségük van.

Jó lenne megtalálni, mire van szükségük, mi az, ami motiválja őket. Hogyan kapnak tudást ahhoz, hogy végül majd BOLDOG és elégedett felnőttek legyenek (akkor is, ha nem magasan képzettek). Továbbá a gyerekek nem „az életre készülnek”, hanem már itt vannak és élnek. Most élnek. Most akarnak jól lenni. Minden perc, amit rossz érzésekkel töltenek, elfecsérelt, megrontott idő.

Legvégül pedig a tudásnak nem fájdalmas és nehezen megszerezhető dolognak kell lennie.

A tudás öröm, ezért a hozzá vezető utat is örömmel kell kikövezni."

piros virág

Sikeres gyermek

"Reggel van, becsöngettek. Kisfiúnk már a padban ül, kíváncsian. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:
– Ma rajzolni fogunk.
– Nagyszerű – gondolta magában a kisfiú, mert imádott rajzolni. Már rengeteg dolgot tudott rajzolni – oroszlánokat, tigriseket, csibéket és teheneket, hajókat és vonatokat. Előkotorta színes ceruzáit és nekilátott. Képzelőereje szárnyára kapta és ő engedett neki. A tanítónő hangjára eszmélt fel:
– Várjatok! Most virágokat fogunk rajzolni.
– Pompás! – örvendett magában a fiúcska, mert imádott virágokat rajzolni. Már kerekedtek is papírlapján a piros, narancs és kék szirmok, pompáztak a színes virágok, mikor újra megrezzent tanítója hangjára:
– Várjatok! Megmutatom nektek, hogyan kell rajzolni – és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral. – Most kezdhetitek.
A kisfiú a táblára nézett, majd saját virágaira. Szebbnek találta őket annál, mint amit a tanító néni rajzolt. Szótlanul megfordította lapját és rajzolt egy piros virágot, zöld szárral.
Reggel van, becsöngettek. Új nap, a régi lelkesedés. Kis barátunk a padban ül, ugyanaz az érdeklődés ül tekintetében.
– Ma gyurmázni fogunk! – szólt a tanítónő, mire a kisfiú ujjongott magában. – Csodás! Hisz imádok gyurmázni! Kígyókat, hóembert, elefántot, teherautót képzelt el magában. Elkezdte hát gyúrni, formálni, keze melegével alakítani az agyagot, mire a tanítónő újabb utasítást adott nekik:
– Várjatok, még nem álltok készen! Megmutatom, hogyan csináljatok tányért – és egy mélytányért készített. – Most pedig nekifoghattok. A kisfiú a mélytányérra nézett, majd az előtte fekvő állatokra, kisautóra. Jobban tetszettek neki. Szó nélkül mindet nagy golyóba gyúrta és egy nagy, mélytányért formált belőlük. Olyat, mint a tanító nénié.
A kisfiú hamarosan megtanult várni az utasításra, szófogadóan követni a tanító parancsait. Többé már semmit sem készített saját magától.
Egy nap a kisfiú családjával más városba költözött. Más iskolába ment, más osztály várta. Az iskola az előzőnél is nagyobb volt. Magas lépcső és hosszú folyosó vezetett az osztályteremhez.
Reggel van, becsöngettek. A kisfiú a padban ült, felkészülve az új napra.
– Ma rajzolni fogunk!
– Pompás! – gondolta a kisfiú, és várta a tanítónő utasítását, hogy mit rajzoljon. Ő pedig semmit sem mondott, csak sétált a padsorok között. Mikor a kisfiú üres lapjára nézett, megkérdezte:
– Talán nem tudsz rajzolni?
– De igen – válaszolta – mit kell rajzolnunk?
– Nem tudom, amíg le nem rajzolod – válaszolta az új tanító.
– Hogyan kezdjem?
– Ahogy szeretnéd. Ha mindannyian ugyanazt rajzolnátok, és ugyanolyan színűre festenétek, honnan tudnám, ki rajzolta?
– Nem tudom – válaszolt a kisfiú, és egy piros virágot rajzolt, zöld szárral."

(ismeretlen)

petíció

Többen megkerestek már az újonnan bevezetett, 5 éves kor feletti kötelező óvoda kérdésében, és eléggé tanácstalanul állok a dolog előtt én is. Aki úgy érzi, aláírásával támogatna egy ebben az ügyben született kezdeményezést, ITT tudja elolvasni, miről van szó. 

A világ iskoláztatása - A fehér ember utolsó terhe

Hatásvadász, de mindenképp elgondolkodtató.

vizsga

Tegnap és ma vizsga.
Megint nem tudtam menni. B belázasodott.
Szerda este kezdte, az éjszaka után egyértelmű volt, h vele nem mehetünk. Apa dolgozott aznap, ment reggel a telefonálgatás a tanárnővel, hogy akkor most mi legyen. Ha csak pénteken menne M, az összes vizsga egy napra sok lenne. Jövő héten már zárniuk kell a félévet, mint kiderült, így muszáj lenne most letudni. Apa be tudja vinni az iskolába, de M nem szeretett volna egyedül ott maradni, bármennyire kapacitálta ezt a megoldást a tanító néni.
Végül M Apával tartott a délelőtti munkahelyi megbeszélésére, vitte a könyvét, várt és olvasott. Utána bementek a suliba, két óra alatt olvasás, szövegértés és nyelvtan vizsgát tett. Az olvasás tanárnő beteg, így hát M telefonon olvasott fel neki...
Majd tovább Apával újra ügyintézni.
Ma Apa szabadságon van, reggeltől vizsgázás környezetből, tesiből, matekból, és még egy kis tollbamondás, meg másolás... Beszéltünk telefonon, ki van fáradva rendesen...

Vitte a mappát, belerendezgettük szépen tantárgyak szerint az eddigi munkákat. Tegnapról mára a tanárnőnél maradt, hogy átnézze - ennek örülök, eddig nem igazán szenteltek figyelmet az otthoni dolgoknak, a vizsga dolgozatain volt a hangsúly.

Ami nagyon pozitív, M egyáltalán nem félt. Megbeszéltük, h ez egy félévi betekintés, arról, hol tartunk, de úgyis az év vége lesz fontosabb. (Már amennyire.)

Amúgy meg gondolkozom.
Vizsgán. Szükségességén. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Rendszer. Beilleszkedés. Beilleszkedés a magyar oktatási rendszerbe. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Tanterv. Kötelező tananyag mennyiség és irány. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?

Kérdések.
(és emlékeztető)

hógolyó...

...és libatömés

"- De ember! Akkor mire való az iskola? – Macdonald szemében harcos fényt láttam felvillanni.
- A kreativitásra, az önkifejezésre. Csak ezek számítanak a nevelésben. Nem érdekel, mit tesz egy gyerek azért, hogy kibontakoztassa a kreativitását; lehet az asztalfabrikálás, vagy zabkásafőzés, vagy rajzolás, vagy…vagy…
segítségemre Macdonald.

- Vagy akár az – mondtam. – Sokkal többet lehet tanulni egy hógolyó elkészítése által, mint egy órás nyelvtan-előadás meghallgatásával.
Mrs. Macdonald az ölébe ejtette a kézimunkáját, felhorkanva eretnek megjegyzésemen.
- Teljes képtelenség, amiket itt összehord! – mondta Macdonald, miközben a kandallóhoz hajolt, hogy kiürítse pipájából a hamut a rácson.
- Rendben – mondtam vidáman. – Vesézzük ki a témát! Arra kényszerít egy egész osztálynyi gyereket, hogy egy órán keresztül mukkanás nélkül üljenek magával szemben, és megfenyegeti őket, hogy ha nem figyelnek oda a főnevekre meg névszókra, akkor megveri őket.
- Fegyelem! – közölte Macdonald.
- Nem igazán érdekel, minek hívja. Szerintem, ostobaság.
- De álljunk meg egy szóra, öregem! Nem tud tanítani, ha a gyerekek figyelmét nem tartja fenn.
- És akkor sem tud tanítani, ha fenntartja – jelentettem ki. – Egy gyerek csak akkor tanul, ha érdekli a téma.
- De a fegyelmezés által az érdeklődését is felkelthetjük – mondta Mrs. Macdonald.
Megráztam a fejem.
- Azzal csak a figyelmüket szerezheti meg.
- De az ugyanaz! – mondta Macdonald.
- Nem, Mac – feleltem. – Az nem ugyanaz! A figyelem azt jelenti, hogy tudatosan fordítja a gyerek elméjét egy dolog felé. Ha az érdeklődését is felkeltjük, akkor a tudata és a tudatalattija egyszerre fordul a téma felé. Ha egy gyereket a szíjtól való félelemmel vesz rá, hogy figyeljen, akkor elméjének legkevésbé fontos részét vonja be – a tudatost. Amíg a táblát bámulja, a tudatalattija egész mással van elfoglalva.
- Mi mással? – kérdezte Mac.
- Nagy valószínűséggel gondosan kidolgozott tervet eszel épp ki arra nézve, hogyan gyilkolná meg magát – közöltem. – És én ezért nem is hibáztatom őt – tettem hozzá.
- És mi van a hógolyókkal? – vont kérdőre Macdonald.
- Amikor egy gyerek hógolyót készít, akkor az érdekli őt. Egész lényével a tevékenységére koncentrál, vagyis a tudata és a tudatalattija együtt dolgozik. Abban a pillanatban ő egy művész, egy alkotó ember.
- Vagyis ez az új pedagógia? A hógolyógyúrás? – riposztozott Macdonald.
- Nem, nem igazán – mondtam –, azt akarom csak mondani, hogy egy hógolyó meggyúrása közelebb áll az igazi tanuláshoz, mint az a libatömés, amit mi manapság tanításnak nevezünk."

A. S. Neill: Egy iskolamester kétségek között

cikk, Vekerdy megmondja

cikk ITT

És: ne kezdjük a kémiát és a fizikát molekuláris, atomi magyarázatokkal, azzal kellene kezdenünk például, hogy miért lesz világosabb a tea, ha citromot csöppentünk bele? Réges-régen természettudományt kellene tanítanunk, vagyis összevonva fizikát, kémiát, biológiát, és az egyszerű elemi jelenségeken szemléltetve őket.

Ne tévedjünk: a magyar egész napos iskola nem egész napos iskola. Egész napos iskola van, csak nagyon drága kiépíteni. Ha kiépül, a maga sportpályáival, uszodájával, éttermeivel, pihenőszobájával, könyvtárával stb., akkor persze jól működik. 

„Anyuka! Ferikével még gyakorolni kell otthon az „m” betűt!” Én, az anya, ez esetben hazavonszolom Ferikémet egy-két TESCO-n, Auchanon keresztül, leültetem, és míg egyik kezemmel a vacsorát kavargatom, másikkal a szennyest szórom a mosógépbe, és harmadik fejemmel visszafordulok és kissé már spannolt állapotban így szólok: „Ferike! Még egy ilyen »m« betű és az egész oldalt ki fogom tépni!” És kissé utálom Ferikét. Ferike is kicsit utál engem és nagyon utálja az írást és az „m” betűt. 
Vigyázat! Tudnunk kell, hogy minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora!
Az első három perc: "úristen, ez a gyerek tényleg butább, mint gondoltam!" A második három perc: "a gyerekem nemcsak buta, jellemtelen is!" „– Zsófikám! Mit csinálsz, mialatt én a matematikáddal a lelkemet teszem ki? – Semmit apa, figyelek! – Figyelsz? Még hazudsz is? Hát nem a kenyérgalacsint gyurbikálod az asztal alatt, hogy majd megveszek belé?” – stb. A harmadik három perc: "ez a gyerek engem nem szeret! Ezt eddig nem vettem észre…" A tizedik percben üvöltök, a gyerek sír. Ez a normális szülői korrepetálás lefutási görbéje jó gyerek, jó szülő és jó kapcsolat esetén.

De továbblépek: kevesen tudják, hogy mint az Európai Unió többi országában, így Magyarországon sincs iskolába járási kötelezettség! Csak tankötelezettség van. A szülő döntheti el, hogy iskolába járjon-e a gyerek, vagy otthon tanuljon, amiről időnként számot ad. Tévedés, hogy az igazgató joga eldönteni, hogy lehet-e a gyerek magántanuló! Ha a gyerek nem veszélyeztetett, ha rendszeresen jár számot adni tudásáról, nem tagadhatja meg a magántanulói státust! Ha a gyerek magántanuló, esetleg a szülő összeáll más szülőkkel és felfogadnak egy tanító nénit, aki a tapasztalatok szerint egyharmadnyi idő alatt tanítja meg az iskolai tananyagot, mint ahogy ez az iskolában történik, és általában szorongás nélkül. 

Mert a mai magyarországi iskola nem a gyerekekhez, nem testi és lelki szükségleteikhez, nem életkori sajátosságaikhoz szabott. Elundorítja őket a tanulástól, ahelyett, hogy rávezetné a világ és az emberi jelenség érdekességére. 

a neki megfelelő módi

S más tempóban, más természetű lendülettel, más irányú érdeklődéssel működik, tanul, mint M ennyi idősen. Teljesen másképpen. Szembesülök vele, micsoda új kihívást jelent. Meg kell találnom hozzá is az utat. Hiába indulok el a bejárt ösvényen, nem találkozom vele. Ő másfelé kóborol.
És ők csak ketten vannak...
(B lesz a harmadik, eltervezhetetlen rejtély.)

Tisztelt Igazgató úr! 

Felháborít, ahogy a gyermekemet a képességei alapján diszkriminálják az iskolában. Móricka matematikából sorra hozta haza a rossz jegyeket. Megkérdeztük a tanárnénit, hogy mi lehet ennek az oka. Azt a választ kaptuk, hogy Móricka sajnos nem tud együtt haladni a többiekkel. Több gyakorlásra, több magyarázatra lenne szüksége, de a tanterv szerint tovább kell menni. Fogadtunk egy korrepetítort. Ezzel a segítséggel tökéletesen megértett mindent. Viszont a jegyei nem javultak, mert Mórickának mindig abból kellett a témazárót írnia, ahol az iskolai tanárnéni tartott az anyagban, és nem abból, ahol ő tartott a korrepetítorral.
Igaz, hogy ez nekem egy külön vagyonba kerül (amit a korrepetítornak fizetek), de bizonyítéka annak, hogy a gyermekem képes megtanulni minden olyant, mint amit a többiek. Tehát úgy is nézhetjük a dolgot, hogy Móricka matematika érdemjegyei nem a gyermekem képességét minősítik, hanem az Önök "Móricka-tanítási" képességét. És ha innen nézzük, akkor a teljesítményük siralmas.

Gyermekem nincs egyedül ezzel a problémával az osztályban. Sokan kényszerülnek korrepetálásra.

Tisztelt igazgató úr! Legyen kedves elmagyarázni nekem, hogy mi az oka annak, hogy nem képesek az én gyerekemet neki megfelelően tanítani?!

Az is elfogadható, hogy ha kimondja: ez az iskolarendszer nem tud vagy nem akar törődni a lassabbakkal, vagy az ilyen-olyan okból lemaradókkal. Tehát a gyermekem nem a saját képességei áldozata, hanem az iskolarendszeré, ami vele nem tud megfelelően foglalkozni.

Az viszont nagyon nem tetszik, hogy az iskola nem képes az én gyermekemet neki megfelelően tanítani, mégis az én gyermekem van megbélyegezve rosszabb képességűnek.

Megtisztelő válaszát várva,
maradok tisztelettel,
Móricka Apuka

"Nem a gyereknek van tanulási zavara, hanem az iskolának tanítási zavara." (Gyarmathy Éva)

gondolkodnivaló

Nem is tudok idézni, mert egyszerűen minden, de minden szavát ajánlom, mélységesen egyetértek. Olvassátok végig ezt a cikket ITT.

éljünk úgy, mintha normálisak lennénk

Egy hiperjó interjú Vekerdyvel!
Muszáj kijegyzetelnem belőle néhány gondolatot, de azért csak olvassátok el a cikket!

A kérdés az, arról van-e szó, hogy legyél, aki vagy, a demokráciák alapaxiómája szerint bontsd ki individualitásodat, vagy legyél akivé én akarlak tenni, amely a diktatúrák alapaxiómája. Szülői létünkben ebbe az alaphelyzetbe botlunk bele. És igen, szülőként meg kell ismernem a gyerekemet, hogy jól tudjak vele együtt élni. Nem egyből, mert az lehetetlen, de erre törekszem.

Ha ordítanom kell, ordítok, nem szabályozom magam elvi okokból. Van, hogy a szobájába kergetem, előfordul, hogy rácsapok. Ha később ezt rossz néven veszem magamtól, azt mondom a gyerekemnek: ez nagy marhaság volt. 

A gyerekek önmagukkal szemben rendkívül tapintatosak, csak annyit kérdeznek, amennyit tudni akarnak, és mi annyira válaszolunk. Remélhetőleg mi nem jövünk zavarba, és tudunk normálisan beszélgetni.

Kétlem, hogy az átlagos hivatali pályafutás az emberi maximum, amire törekednünk kellene.

Siker az, ha viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben. 

Létezik-e egy érzelmi közeg, amely megtart minket, van-e egy ember, aki megadja nekünk a napi egy simogatást? Mi megadjuk-e valakinek a napi egy simogatást, ami nélkülözhetetlen a többé-kevésbé kiegyensúlyozott élethez? Egyáltalán kibontakozik-e az érzelmi intelligenciánk, ami nélkülözhetetlen a sikeres élethez?

Mit jelent az érzelmi biztonság?
Azt, hogy tudom, szeretnek otthon, s én is tudok szeretni, mert kialakult az érzelmi kommunikációra való képességem. Sokat játszottam szabadon, sok mesét hallgattam, az iskolában pedig rengeteg művészettel foglalkoztam. 
De az, hogy leosztályozom a gyerek rajzát ahelyett, hogy a szemét nyitogatnám, vagy dolgozatot írunk Beethovenből, nem művészet.

A házi feladat értelmetlen dolog, gyakorolni az iskolában kell, délelőtt, amikor a gyerek vércukorszintje a legmagasabb. A házi feladatról jeles kutatók mutatták ki, hogy értelmetlen, az eminens könnyedén megoldja, őt nem fejleszti, a többi diák meg lemásolja szünetben az eminenstől.

A kritika nem fejleszt, a kritika öl. 

olvasnivalók

Egy cikk az iskolai kötelező olvasmányokról, és ide most fel is jegyzem magamnak, h miket érdemes majd olvasni, ha annak jön el az ideje:
(ifjúsági regények)

Bagossy László: A Sötétben Látó Tündér (3-4. osztály)
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló/A Bölcs Hiánypótló (3-6.)
Berg Judit: Rumini (3-6.) 
J. Bertagna: Exodus 2100 (6-8., inkább fiúknak) 
F. C. Boyce: Milliók (4-8.) 
C. P. Curtis: Bud vagyok, uram! (4-8.) 
Dávid Ádám: A Virág utcai focibajnokság (4-6., inkább fiúk) 
Michael Ende: A Végtelen Történet/ Momo (ügyesebbeknek!) (5-6.)
Anne Fine: A kilencedik felhőn (3-6.)
Timothée De Fombelle: Ágrólszakadt Tóbiás (4-8.) 
Timothée De Fombelle: Vango (7-8.) 
Cornelia Funke: Sárkánylovasok (4-8., inkább fiúk) 
Jeney Zoltán: Rév Fülöp (3-6.) 
Lackfi János: Kövér Lajos színre lép, Kövér Lajos aranykeze (3-6.) 
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika / Hapci király (3-6.) 
Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi (6-8., lányok) 
Lois Lowry: Az emlékek őre (7-8.) 
Silvana De Mari: Az utolsó tünde (5-8.) 
Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja (8.) 
Christine Nöstlinger: Cseregyerek (6-8.) 
Nyulász Péter: Helka (4-7.) 
Linda Sue Park: Min mester inasa (3-6.) 
Katherine Paterson: A Nagy Gilly Hopkins (5-8., inkább lányok)
Louis Sachar: Bradley, az osztály réme (4-6., fiúk) 
L. Sachar: David nem hagyja magát (4-6., fiúk) 
L. Sachar: Laura titkos társasága (4-6., lányok) 
L. Sachar: Stanley (4-6.) 
Tasnádi István: A kőmajmok háza (5-8., inkább fiúk) 
Jacqueline Wilson: Micsoda anya! (7-8., inkább lányok)

Janne Teller: Semmi

idézem

Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat:

"Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. 
Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. 
És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. ...

Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel.
Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka).
És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat?
Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki.
...
Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom."

T.K. közlegény megmentése, avagy éljenek a változások

Engedtessék meg, h ideidézzem ezt, ni:

Tanévkezdés 2013 

(avagy T.K. közlegény megmentése)

2013. szeptember 1., 16:12

NYILATKOZAT
Tárgy: T. K. nevű  gyermekem a kötelező tanítási órák után, valamennyi tanítási napon szabadon elhagyhatja az iskolát, és/vagy szabadon választhat az iskola kínálta délutáni programok közül, ez utóbbiakon kívül délutáni felügyeletéről és programjairól a család gondoskodik, az ezzel járó felelősséget értelemszerűen vállalva.
Indoklás:
1. Döntésem (az érintett gyermek és szülei részéről közös megállapodás, írásban képviseli: Tóth Andrea, szülő) indoklása az engem, mint magyar állampolgárt megillető szabad véleménynyilvánítási jogommal élve történik. /„Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” Magyarország Alaptörvénye IX. cikk (1)/
2. Szülőként semmilyen tájékoztatást nem kaptam arról, hogy a tanítási órák után gyermekem mivel töltheti/vagy köteles tölteni az iskolában a délután 16 óráig fennmaradó időt. Ezt a jelenlegi központosított iskolarendszerben az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságától vagy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól vártam volna. Bár gyermekem jó iskolába jár, s az iskolavezetést valamint az ott dolgozó pedagógusokat teljes mértékben alkalmasnak találom arra, hogy a gyermekek életkorának megfelelő módon gondoskodjanak programokról, információ hiányában csak úgy tudtam dönteni, hogy gyermekemnek az egészséges fejlődéséhez, a családunk értékrendjén alapuló neveléséhez megfelelő időtöltést a délutánokra magam fogom biztosítani.
/”A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” Magyarország Alaptörvénye XVI. cikk (2)/
3. Gyermekemnek joga van a tanítási órák után a szabadidejét érdeklődésének, testi, lelki, szellemi igényeinek megfelelően eltölteni, azaz az általa szabadon választott időpontokban edzésre, szakkörökre stb. járni, játszani, a barátaival találkozni, pihenni. Kötelessége a leckéjét elkészíteni, a másnapi tanórákra felkészülni. Eldöntheti, hogy mindezek megvalósulása érdekében milyen intézmények, szervezetek, vagy éppen a szülők kínálta lehetőségekkel és segítséggel él, s milyen időponttokban teszi mindezt. Gyermekem városi sportegyesület foglalkozásait választotta, a tanuláshoz a délutáni segítséget tőlem kéri, iskolai szakköröket, egyéb lehetőségeket a tanév során, csak azok meghirdetésekor tud választani. Igényeit szüleivel megbeszélte, támogatásunkat és egyetértésünket bírja.
/”Minden gyermeknek joga van a pihenéshez, a játékhoz és ahhoz, hogy különböző programokban részt vegyen.”
„A gyerekeknek joguk van arra, hogy megmondják, szerintük mi történjen, amikor a felnőttek rájuk vonatkozó döntéseket hoznak, és joguk van ahhoz is, hogy véleményüket figyelembe vegyék.” ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye, 31. és 12. cikk/ 

Megjegyzés:
1.Jogszerűtlennek, emberi jogi alapon kifogásolhatónak és sérelmesnek találom, hogy nyilatkozatom tartalmát kérelemként kellett volna előadni. Az indoklásban hivatkozott dokumentumok alátámasztják, hogy döntésemet senki nem bírálhatja felül, ha ebben tévedek, felelősséggel vállalom az ezzel járó esetleges jogi következményeket. Addig viszont gyermekem a kötelező tanítási órák után naponta akadályoztatás nélkül elhagyhatja az iskolát, és/vagy szabadon választhat az iskola kínálta délutáni foglalkozások közül. Döntésem betartásában és annak bármilyen következményében az adott iskolaintézményt, annak igazgatóját és pedagógusait semmilyen felelősség nem terheli.
/”A kormányoknak biztosítaniuk kell a felsorolt jogokat a gyermekek számára.” ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezménye, 4. cikk/
2. Nyilatkozatom nyilvános felhasználását jogi és magánszemélyek számára is engedélyezem.

Javaslatok: A kötelező délután 16 óráig iskolában tartózkodás és hasonló minisztériumi döntések helyett javaslom a következők megfontolását:

1. Az iskolaintézmények és pedagógusok szakmai autonómiájának azonnali visszaállítása
2. Széleskörű szakmai és szülői egyeztető fórumok létrehozása az oktatásügyet érintő döntések meghozatala előtt
3. Olyan kerettanterv létrehozása, amely a jelenleginél jóval több szabadságot és választási lehetőséget biztosít az egyes iskoláknak a helyi tantervek kialakításában
4. A tananyag drasztikus csökkentése, modernizálása, hozzáigazítása a gyermekek életkori sajátosságaihoz, az alapkészségek lassúbb, de lényegesen alaposabb kialakítása
5. A pedagógusok és a diákok kötelező óraszámainak csökkentése, felesleges és értelmetlen tantárgyak (pl. erkölcstan) megszüntetése

Pécs, 2013. szeptember 1.


                                                                                               Tóth Andrea, szülő

iskolai változások 2013. - huhh...

Az eredeti cikk ITT található.

Idézetek általam kiemelve:

 Az általános iskola mind a 8 évfolyamán kötelező lesz délután 4-ig bent maradnia a gyerekeknek az iskolában. A szülő kérelmére az igazgató a kötelező tanítási órák utáni benttartózkodás alól felmentést adhat, de ez csak lehetőség.

Az iskolákban, a tantestület tagjaként aktív rendőrök, ún. bűnmegelőzési tanácsadók jelennek meg. (...) Aktív rendőrként, belátásuk szerint intézkedhetnek is, ennek részeként arányos mértékű testi kényszert is alkalmazhatnak.

Fontos, már életbe lépett változás, hogy az iskoláskorúnak látszó gyerekeket, ha iskolaidőben az utcán vagy egyéb nyilvános helyen (pl. plázában) vannak, és nem tudják írásban, hitelt érdemlően bizonyítani, hogy igazoltan vannak távol, a rendőr bekísérheti az iskolába, szintén akár kényszer alkalmazásával. Elvileg a szülővel együtt tartózkodó gyermeknél is kell legyen iskolai, orvosi vagy szülői kikérő, igazolás.

 Jelentősen nőnek a kötelező óraszámok. Első osztályban napi 4 helyett 5 óra a kötelező. Mivel most nagyon sok gyerek kényszerből, nem iskolaéretten került első osztályba, mivel a 3 éves kortól kötelezővé tett óvoda helyett nem maradt nekik hely, a szülő pedig idén már nem kérhette, hogy gyermeke még egy évig óvodában maradhasson, az elsősök terhelése különösen sok veszélyt hordoz. 


Na ezek nem tetszenek pl.

Egy másik cikk a témában ITT.

könyvek és gondolatok

Könyvtárban voltam, kivételesen egyedül, mert sürgetett a határidő, vissza kellett vinni már könyveket, és egy ügyintézés kapcsán útba ejtettem. Kivettem egy újabb Fésűs Éva mesekönyvet, változatlanul azt mondom, szuper.
"Szürkeanyu felkiáltott: 
-Jaj, fiacskám! Hiszen, ha megfordultál, ami jobbra volt, az bal oldalra esett… és ami balra, az jobb felé került! Lám, lám milyen csacska nyulacska vagy! 
Itt felemelte az államat és a szemembe nézett: 
– Csak a jó meg a rossz nem változik, akármerre fordulunk is."

Amit régóta szerettem volna megismerni, a Pötty könyv, most ezt is hazahoztam.
A kezembe akadt egy Vekerdy is. Olvasni kezdtem a buszon, és nem bírom letenni. Együtt rezgek vele, elgondolkodtat, megdobogtatja a szívemet, és néha meg is fájdítja.

Szeretnék kijegyzetelni, magamnak is megőrizni néhány gondolatot belőle.

Vekerdy Tamás: 
Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével

Az oktatási rendszer sajátos hierarchizáltsága folytán a köztudatban a nevelés értéktelenebb, mint az oktatás. Az óvónő kevesebbet ér, mint a tanító, az általános iskolai tanító kevesebbet ér, mint a középiskolai tanár, stb. Pedig minél kisebb gyerekkel foglalkozó pedagóguról van szó, annál intenzívebb a nevelési feladat, ami kevésbé mérhető ugyan látványosan, de annál intenzívebb a hatása.

1964 - Glenn Doman, amerikai idegsebész könyve: How to teach your baby to read? Azt állítja, a korai olvasás növeli az intelligenciát, a gondolkodási képességet, a tehetséget. Hamarosan utána kimutatják, h ez nincs így, de máris elkezdődik az ovik iskolásítása...

A óvodás korú kisgyerek elsősorban utánzással tanul, utánzásos játékban, és effajta tanulásának motivációját emocionális késztetések adják.

"Akárkit, akármire, bármelyik életkorban meg lehet tanítani." (Bruner), de minek? Amire megtanítottuk - iskolás értelemben, verbális, kognitív, emlékezeti teljesítmény értelmében - csak rövid, átmeneti időre emeli a gyerek mentális színvonalát, később bizonyítottan visszaesés következik be. A nagycsoportosok kognitív érettsége elérheti az iskolaérettségi szintet, mégsem tekinthetőek iskolaérettnek. (Sokkal inkább 7-8 éves korra.) A túl korai tudatosítás káros következményekkel jár.

Az óvodás korú gyerek agyának aránylagos oxigénszükséglete sokszorosa a felnőttének, ehhez az oxigénmennyiséghez csak napi 4-5 óra, szabad levegőn történő mozgásos játékkal jut.
Nagy az alvásigényük is - nem elegendő alvással a látszólagos alvásigény csökken, míg a nyugtalanságuk nő.

Rajztanítás óvodáskorban életkori sajátosságoknak megfelelően:
- szabad és spontán rajztevékenység, "fejből"
- utánzási mintát adjon a nevelő a különböző anyagok használatára, lehetővé téve a gyerek által kitalált másféle felhasználást is
- akkor (és csak akkor), ha a gyerek segítséget kér, segíteni neki, de nem korrigálva ("én így csinálnám" = mintakövetés)

Ki a jó óvónő?
Nem mérhető objektív módon az alkalmasság, de felismerhető. Elsősorban személyiség, mintsem verbalizálható tudás kérdése.

Helytelen óvodavezetői intézkedések:
- Nincs beszoktatás.
"Könnyebben szokik be." Igen, látszólag, de elkerülhetetlenül traumatizálódik.
- Viszonylag korai időpontra be kell érnie mindenkinek, az elkéső szülők megrovásban részesülnek. Általános érv: közös reggeli az oviban.
Hátrány: ébresztett kisgyerek kialvatlan. Ha módja lenne a gyereknek, h felébredés után, nyugodtan, otthoni körben reggelizzen, akkor sem teheti meg ezt a család. Pedig az ilyen "haszontalan együttlét" kiemelt lélektani fontosságú, a legtöbb családban a közös étkezések hiánya egyenlővé válik a családi intimitás hiányával.
- Nem vihet be magával játékot.
Ezek a játékok, tárgyak a szülőt, az otthont helyettesítik.

A mesemesélés szerepe:
A mese világképet ad.
Míg a gyerekek körül élő felnőttek akarva-akaratlanul a legtöbbször azt szuggerálják, hogy a világban minden rendben van, csak az a baj, h a gyerek még kicsi, ügyetlen - azért fél éjszaka elaludni, azért rántja magára az abroszt -, addig a mesék közlik a gyerekkel, h a világban van rossz. S ez nem egyszer nagyon nagy erejű. De  legyőzhető. S éppen a legkisebb, akire senki sem gondol, akinek még egy normális kardja sincs, ő képes megküzdeni a gonosszal, és kiszabadítani a királylányt.
A mese teljes világképet ad, a kisgyerek számára egyedül felfogható, képi, szimbolikus nyelven.

Ellenérv szokott lenni, h szorongást kelt a gyerekben a mese, a sárkányokkal, boszorkányokkal, stb.
A kisgyerek szorong, mert minden, amit nem értünk, szorongással tölt el, és ő még sok mindent nem ért az őt körülvevő világból. A mese visszaigazolja ezt a meglévő szorongást - tudom, h szorongsz, hiszen a világban valóban sok van, ami szorongató, de a hős megküzd ezekkel, mert mindez legyőzhető.
Ezenkívül, a gyerekekben nagy indulatok tombolnak, nem egyszer gyilkos indulatok Pl. testvérének azt mondja, "kidoblak a kukába"- nem jó letiltani ezt, mert az indulat, szorongás csak nő. Legtöbbször feltámasztó, jóvátevő gondolatok követik ezt, mert bűntudat ébred. Mindezt is képes oldani a mese. Hiszen azt mondja, igen, van a világban gyilkos indulat, nem csak te vagy ilyen szörnyeteg, és feloldás is van. A mesében vágyak teljesülnek, csodák, átváltozások által, az egyetlen lehetséges gyerekkori világmagyarázat mentén.
A mese elaborációra (pszichikus feszültségek képi feldolgozására), befelé figyelésre tanít. A gyerek ugyanis, míg hallgatja a mesét és látszólag a semmibe réved, belső képet készít, fantáziájában látja, amit hall - és ez feszültségoldó hatású. Ez az igazi olvasóvá nevelés kezdete.
Óriási a képigénye, ezért tapad le a tv elé, de a kívülről érkező kép feldolgozhatatlan pótlék csupán számára, a belső képkészítési tevékenységet megbénítja. (Ugyanakkor egy-egy gondosan kidolgozott képi illusztráció megindíthatja a gyermek képteremtő tevékenységét!)

Akinek rendszeresen, vagyis minden nap mesélnek otthon, másfél évvel előzheti meg a nyelvi fejlettsége a mesét nem vagy alig hallgató társait. Agressziószintjük lényegesen alacsonyabb, és a kisgyerekkori elaborációs tapasztalatok segítenek még a pubertáskoron átnyúlóan is az identitás megőrzésében.

folyt.köv.

Ön tudta?

IDE kattintva megtudható néhány érdekes, és elgondolkodtató adat a mai közoktatásról. Nem hosszú és unalmas szöveg, hanem kattintgatható (a kis háromszög csücsökre) egy-egy mondat, gyorsan átfutható, érdemes!

Summerhill

Ma néztünk meg barátnőm ajánlására egy filmet a Summerhill iskoláról, ITT (12 részben van feltöltve a youtube-ra). Rettentően tetszett, és rettentően elgondolkoztatott. Még most is gondolkozom. Addig is, nézzétek meg ti is!

"Gyereknek lenni azt jelenti, hogy nem vagyunk felnőttek. Gyereknek lenni azt jelenti, játszani, és egy gyerek nem tud eleget játszani. ...ha egy ember gyerekként eleget játszott, akkor később el fogja végezni a munkáját, és le fogja győzni a nehézségeket."
(A.S.Neill)









Közben megtudtam, h van egy magyar kezdeményezés is, Egerben, a Kavalkád - ITT van a facebook oldaluk!