A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthonoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: otthonoktatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 17., hétfő

fejlődésünk - a következő lépés

"Minden helyzet a fejlődésemet szolgálja."
Kiírtam a hűtőre.

Helyzetből, változásból pedig nincs hiány.

Mivel többször szolgált terápiás felületként nekem ez a blog, és a történet eleje megkívánja, h legyen valamiféle vége is, úgy döntöttem, megírom.

Életünk utóbbi évei rengeteg nehézséget hordoztak, amikből kinőttek, kivirágoztak fájdalmasan szép dolgok. Változtam, változunk, gyógyultam, gyógyulunk. És ennek, bízom benne, nincs vége.

Öt iskolai éve vagyunk magántanulók. Egy, aztán két gyerekkel, majd hárommal. Az otthontanulásunk, mint életforma, hozta a váltás igényét: munkahelyből szabadúszás. Aztán 3 gyerek után 4 gyerekes családdá váltunk. Ennek minden örömével, és néha embert próbáló nehézségével együtt. Építkezést álmodtunk, végül elköltöztünk egy vidéki, kicsi faluba. Lelki és testi téren erősen feltörő bajok, fájdalmak, lassan megtanultuk olvasni az üzenetüket. Elindult a lavina.

Nem is olyan nagyon régen hallottam egy négy gyerekes, otthonoktató, de idén minden gyerekét suliba adó anyuka szájából: "Elfáradtam."
Láttam én rajta, h nincs csillogás a szemében, lendület nélküli, egyfajta halk szomorúságot sugárzott a lénye. Haragudtam rá. Mintha áruló lenne. De idővel kezdtem megérteni... magamat. Aztán őt is.

M kapcsán már tavaly is felmerült a kérdés, az igény, a hiány. Keresni neki egy jó kis tanulócsoportot, vagy akár sulit, ahol kap másfajta kihívásokat, új kapcsolódásokat, barátságokat. 12 éves lett. Mondhatnám, h "készen van". Persze ez így nem igaz, hiszen én sem vagyok készen, az utóbbi időben látom csak igazán. De úgy érzem, amire szüksége volt, és amire képesek voltunk, azt beletettük. Jól, rosszul, lehetőségeinkhez, határainkhoz mérten. Étvágya lett másra is.
Végül arra a közös döntésre jutottunk, h még egy évet maradunk otthon, szabadon, együtt. Mindig egy évre hozunk döntést, így most is.
Életünk egyik legnehezebb éve következett. Na, nem miatta. Hanem minden miatt. A mindent értsd úgy, h minden. (Biztos fért volna bele más is, a képzelet szab csak határt, szóval minden - a teljesség igénye nélkül.)

Egy ponton világossá vált, h nem csak M, de S szempontjából is szükséges és kívánandó helyzet lenne a változtatás. Ekkor még csak M-ben gondolkodtunk, de egyre határozottabban.

Eközben zajlott le a költözésünk. Olyan könnyeden leírom ezt a mondatot, de annyit mesélhetnék, hogy több blogbejegyzésre elegendő volna. Most nem teszem.

M egy hagyományos, bár vidéki, így emberléptékűbb, kis létszámú osztályba kezdett el járni, a szomszéd faluba. Kisvonattal jár át, a falubéli többiekkel.


S: szerettük volna magántanulóként beíratni a helyi suliba, ezt az illetékes - a tagiskola feletti főigazgatónő - egy lendülettel visszadobta. Gondoltuk, akkor keressünk másik sulit, de közben az egyéni tanrend merült még fel, mert ahogy kezdtem/kezdtünk belelátni az iskolai életbe, egyre inkább tetszett, amit láttam. Szabadság, értelmes szabályok, gyerekközpontúság, családias légkör. A gyerekek listája az ajtón: "Milyen a jó suli?"...

S vágyott ide. És kimondta, amit szívem mélyén én is tudtam: hogy nem volt jó itthon. Igen, a tavalyi évem arról szólt, hogy próbáltam a széthullott énem darabjait összeillesztgetni. Ilyen állapotban az ember nem annyira a "jó anya" prototípusa.  Én nem voltam képes így kerek-perec kimondani, de igen, nagyon elfáradtam. Ki akartam lépni, nem élveztem, nem akartam. Belül, ott, ahova nem látnak be mások, viszont a gyerekeim ebben a térben élnek, a "tudatalattinkban úszkáló halak"ként...

S lubickol a társaságban, szereti az új élethelyzetet, lelkes a kihívásokkal. Mert igen, ő is iskolába jár. Nem volt könnyű ezt a döntést meghozni, hosszú-hosszú beszélgetések, önvizsgálat, kérdések hada előzte meg. Ő egyértelműen ezt vágyta, és ahogy arról beszéltem neki, h figyelem a szükségeit, és azok alapján igyekszem a számára legjobbat megtalálni, lett világos hirtelen, hogy akkor most iskolába kell engednem.

Talán felháborodsz, ösztönösen megítéled a helyzetet, lehet, h kárörvendően mosolyogsz, vagy sajnálsz, együttérzel... De biztosan nem érted, ha még nem élted meg ezt, vagy hasonlót. Hihetetlen hálás vagyok az eddigi, itthon töltött évekért. Ha újra kezdhetném, ugyanezt választanám. Gazdag időszak volt, és nem vagyok benne biztos, hogy többé már soha nem lépünk erre az útra, a szabadtanulás, az együtt tölthető idő gazdagságának lehetősége kincs. Tele volt ajándékkal mindannyiunk számára. Látom a gyerekeken, látom magunkon. Mindig azt mondtam, nem tudom, meddig tart majd. Most egy időre vége. A burok, a fészek, amiben éltünk, kinyílik. Eljött az ideje. Új ez, mindannyiunk számára.
Hálás vagyok, h nem feladásból, de belátásból, békét hozó döntésből fakadt.

"Minden helyzet a fejlődésemet szolgálja."
Kiírtam a hűtőre. :)

2016. február 16., kedd

napirend

E kérésére, részletesen.  És mert kezd beállni a rendszer.

hétfő: 
délelőtt      - itthoni közös torna, és/vagy itthon tanulás (heti váltásban)
ebéd          - vasárnap főzött
pihenőidő - olvasás, számítógép
délután     - közös úszás, vagy itthon tanulás (heti váltásban)

kedd: 
délelőtt     - könyvtár, és tanulás
ebéd         - főzés
pihenőidő - olvasás, számítógép
délután     - S, M kosáredzés

szerda: 
délelőtt      - tanulás, és/vagy múzeumi, elmenős program
ebéd          - kedden főzött
pihenőidő - SM gitár
délután     -  M fociedzés

csütörtök: 
délelőtt      - tanulás, és/vagy elmenős program
ebéd          - főzés
pihenőidő - olvasás, számítógép
délután     - S, M kosáredzés

péntek:
délelőtt      - rendrakás, takarítás
ebéd          - főzés
pihenőidő - S torna
                    M varrás, kreatívkodás
délután     - alkotás, társas, sütés...
                   M matekozik Apával (+ szombat)

szombat: M, S foci
vasárnap: M, S kórus


A kosáredzések márciustól esedékesek, addig oda aktuálisan mindig mást tervezek. (Ugyanis Apa dolgozni jár, így a hideg télben nem békávéztam el a gyerekekkel a messzi iskolába edzésre, h ott végigüljem B-vel az egy órát, majd hazabuszozzunk a ritka járattal, átszállással. Ez van.)
Minden nap sakkoznak az apjukkal. Általában reggel, munkába indulás előtt.

Persze mindez azért rugalmas. Időjárásfüggő, aktuális érdeklődésfüggő, alakítja az elmélyülés egy-egy témában. Ma pl. evolúció kontra értelmes tervezés témában néztünk videót - előre nem tervezett módon.
De alapvetően fegyelmet hoz az életünkbe, strukturáltságot, ami jó.


És persze ott vannak a napi házimunkák, minden reggel konyha és fürdő gyorstakarítás, hét elején pedig mosás, teregetés, hajtogatás, mosás, teregetés, hajtogatás örök körforgása. Amiben a gyerekeknek kötelező segíteni.

Most nem bontottam le a tanulást tárgyakra (mint ekkor), hanem szabadabban kezelem, sokkal inkább projektben mozgunk, és ez tantárgykeveredést hoz. Majd vizsga előtt ráncba szedjük tantárgyanként is magunkat.
Vannak nagyobb lélegzetvételű terveink, például befejezni M kisregényét, amit egy "trauma" indított (ITT ez), és amit már megírtunk, csak dizájnolni kell a 'kiadás' előtt.
Barátok ötlete alapján magazinkészítésre is fellelkesedtünk, már fejben megvannak a rovatok, cikktémák. Az újság neve és logója is. A játszóterek bemutatása is belekerül majd.
Van egy 250 darabos Világtérképes kirakónk.
Haladunk az ÉN, TE, Ő -ben. (ITT írtam róla.)
Konkrétan ezen a héten pedig az agy a központi témánk, INNEN indult az egész. Aztán a könyvtárban találtam tuti könyveket, majd mutatom is. Úgyhogy agyazunk.

Hát így.

2015. március 27., péntek

klubboztam

Ma egy hordozós klubba lettem meghívva, hogy az otthontanulásról meséljek. Kicsit összeszedetlennek éreztem magam, például asszem be sem mutatkoztam normálisan az elején...
De a beszélgetést élveztem, remélem a többieknek is hasznukra volt.

Találtam egy jó kis amerikai ábrát, ami bemutatja az otthonoktatók lehetséges indítékait, lefordítottam, és ezzel indítottam a témát:


Nehézségekről, és a miért_érdemes_ mégis-ről beszéltem, egy régebbi cikket (ITT) és persze a saját életünket véve alapul, meg a "rettegett" szocializációról (ITT).

Sok kérdés felmerült, jó volt ezek kapcsán nekem is újra végiggondolni dolgokat, és megerősödni abban, mennyire nagy dolog, h ezt az utat választhattuk!
Kívánom, h minden döntéshelyzet előtt gyötrődő kedves Anyuka :) találja meg a családja számára leginkább működő életformát! Merjünk gondolkozni, szabadságban élni, és döntéseket hozni a saját életünkről! Uff, én beszéltem.

2015. január 16., péntek

vizsga

Tegnap és ma vizsga.
Megint nem tudtam menni. B belázasodott.
Szerda este kezdte, az éjszaka után egyértelmű volt, h vele nem mehetünk. Apa dolgozott aznap, ment reggel a telefonálgatás a tanárnővel, hogy akkor most mi legyen. Ha csak pénteken menne M, az összes vizsga egy napra sok lenne. Jövő héten már zárniuk kell a félévet, mint kiderült, így muszáj lenne most letudni. Apa be tudja vinni az iskolába, de M nem szeretett volna egyedül ott maradni, bármennyire kapacitálta ezt a megoldást a tanító néni.
Végül M Apával tartott a délelőtti munkahelyi megbeszélésére, vitte a könyvét, várt és olvasott. Utána bementek a suliba, két óra alatt olvasás, szövegértés és nyelvtan vizsgát tett. Az olvasás tanárnő beteg, így hát M telefonon olvasott fel neki...
Majd tovább Apával újra ügyintézni.
Ma Apa szabadságon van, reggeltől vizsgázás környezetből, tesiből, matekból, és még egy kis tollbamondás, meg másolás... Beszéltünk telefonon, ki van fáradva rendesen...


Vitte a mappát, belerendezgettük szépen tantárgyak szerint az eddigi munkákat. Tegnapról mára a tanárnőnél maradt, hogy átnézze - ennek örülök, eddig nem igazán szenteltek figyelmet az otthoni dolgoknak, a vizsga dolgozatain volt a hangsúly.



Ami nagyon pozitív, M egyáltalán nem félt. Megbeszéltük, h ez egy félévi betekintés, arról, hol tartunk, de úgyis az év vége lesz fontosabb. (Már amennyire.)

Amúgy meg gondolkozom.
Vizsgán. Szükségességén. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Rendszer. Beilleszkedés. Beilleszkedés a magyar oktatási rendszerbe. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?
Tanterv. Kötelező tananyag mennyiség és irány. Miért jó? Miért nem jó? Mit tanul belőle? Milyen hátránya származik?

Kérdések.
(és emlékeztető)

2014. november 20., csütörtök

2014. november 2., vasárnap

cikkezés

Mostanában több cikk is megjelent otthontanulás témában.

Zsebibaba - Mindenkinek becsöngettek?
hvg - Legális iskolakerülők - köszönik, jól vannak
Magyar Nemzet - Tejfog
Szabad Föld - Maguk szervezik az életüket
Csupa Szív - Interjú egy otthonoktató anyukával

Minket is megkeresett egy érdeklődő újságíró a Nők Lapjától. A blog csábította pont hozzánk. Több oldalról közelíti a témát az Évszakokban megjelenő cikkjében: Fóti Péterrel, a demokratikus iskola képviselőjével beszélgetett, André Sternnel készített interjút,  aki unschoolingban nőtt fel,  egy tanulóközösséget is bemutat, mi pedig vagyunk az otthontanuló család. Izgalommal vártuk, én kifejezetten örültem a megkeresésnek, szívesen beszélgetek erről a témáról, és azt is jónak találtam, ha megismeri a gyerekeket, eljön hozzánk, és beleláthat, hogyan is élünk. A kerítésen lógtak a kölkök, amikor megérkezett, mert épp munka zajlott, az útmenti fákat vágták vissza, azt csodálták. Együtt ültünk le a nagyszobában, végighallgatták a beszélgetést, néha bekapcsolódtak, S behurcolta az összes porcelánját, és megmutatta a néninek, M karkötőt fűzött neki, míg itt volt, és búcsúzásnál átadta. A diktafont leszámítva, ami rémesen zavarba hozott, kellemes beszélgetés volt.
Jó dolog, ha az emberek hallanak erről a lehetőségről.
Hiszen mindig van lehetőség választani, változtatni.
Jó erre magamat is emlékeztetnem, túlságosan is könnyen alkalmazkodó tudok lenni... néha az életem alakításának kárára.

2014. szeptember 4., csütörtök

gondolkodnivaló

Nem is tudok idézni, mert egyszerűen minden, de minden szavát ajánlom, mélységesen egyetértek. Olvassátok végig ezt a cikket ITT.

2014. április 1., kedd

egyszerűen csak együtt

"Amikor ott ragadsz a hegyekben egy buszmegállóban, vagy egy vidéki úton, vagy ha totálkárosra törted az autódat, vagy ha a folyó kiöntött a medréből és keresztülhömpölygött a hálószobádon, ha nem akar elmúlni az a csúnya, makacs hasfájásod... a nővéred egyszerűen csak ott van veled."
(Pam Brown után szabadon)


Sokat vannak együtt, M ölelgeti, beszél hozzá, simogatja, dúdol neki, a fülébe susog, vigasztalja, fényképezi, körbepakolja a játékaival. Szereti.

Egyszer egy vele egykorú kislány (legyen xy) azt mondta neki - mert M bohóckodott - hogy 'Ha így viselkedsz, nem leszel jó anyuka!' Rettenetesen haragudtam a lányra, de főleg az anyukájára, aztán szomorúsággá szelídült bennem az érzés... micsoda rombolást végezhet egy kislányban ez a mondat, ez a következtetés. És micsoda hazugság ez. M elmesélte, sokat beszélgettünk akkor. 
Aztán most, valamelyik nap, B-vel a kezében, mosolyogva rámnéz, és azt mondja: Anya, xy-nak nem volt igaza...

Hálás vagyok, hogy M itthon lehet velünk, és így van ideje rátalálni magában a leendő anyára, élvezni a babázást, felfedezni a testvérét.

2013. szeptember 16., hétfő

tanulófiókok



Megkaptuk az iskolánktól a tanmenetet és a követelményeket. Tankönyveink még nincsenek, nagy a kavarodás az ingyen könyvadományozások körül, de bízunk benne, h előbb-utóbb az is meglesz.


Tegnap az Iskolára hangolót töltögettük, első lendületre majdnem a fele meg is volna. Foglalkoztunk az irányokkal (bal, jobb, alá, fölé, mellé, fent, lent, közel, távol), nagyságokkal, ellentétpárokkal, alakzatokkal, formákkal (háromszög, kör, négyzet - trapéz, gömb, kocka). 
Kihívást a tükrözéses feladatok jelentettek, élvezte is M, amikor végül sikerre vitte a dolgot.
A négyzetrács nagyobb, négyszerese, mint a hagyományos matekfüzetekben!




2013. március 6., szerda

tanulás és iskolába járás

"Ez olyan, mintha valaki furulyázna, miközben nézünk egy szép naplementét. Nem következménye a naplemente a furulyázásnak, de van, aki összekötni, és következménynek tekinti. A tanulás és az iskolábajárás is ilyen. Azt gondolják sokan, hogy azért, mert iskolába járunk, tanulunk. Pedig tanulunk és iskolába járunk. A tanulás nem az iskolábajárás következménye, hanem az agy természetes jelensége, olyan, mint a naplemente földünk természetes jelensége."

forrás

2013. január 31., csütörtök

2013. január 17., csütörtök

pro és kontra

Otthonoktatós vélemények - mi szól mellette, és mi ellene:

forrás

nehézségek


  • A rugalmasság miatt nehéz megtartani a napirendet, amelyre viszont szüksége van a gyermeknek. 
  • ,,Kilógok a sorból" érzése van a gyerekeknek, akik nehezen tudják ezt feldolgozni. 
  • Az vizsga anyagát az iskola határozza meg, és a számonkérés iskolai módszerekkel történik, holott az otthonoktatás az iskolai oktatástól nagyon különbözik.
  • Több szervezést igényel.
  • Kevés a hasonló szellemű család, rendszerint a közvetlen környezetben egyáltalán nincs ilyen.
  • A szülő-gyermek kapcsolatot naponta tanár-diák kapcsolatra átváltani nehézséget okoz. 
  • Néha fárasztó ennyi időt tölteni egyhuzamban a gyerekkel.
  • Több a konfliktus, súrlódás a családban a hosszú együtt töltött órák miatt, melyeket tudni kell kezelni.
  • Nagyon fárasztó a gyerek képességeiből folyamatosan a lehető legtöbbet kihozni. Ez igen megterhelő, ezért alaposan meg kell tervezni az otthonoktató szülő regenerálódását, hogy ki tudjon néha lépni az otthoni közegből.
  • Előfordulhatnak nehezebb időszakok a család életében, ez is megnehezíti az otthoni feladatokat, de ezekből is sokat tanul a gyermek, ha részese lehet.
  • Nagyon sok tévhittel kell szembeszállni, folyamatosan magyarázkodni kell a kívülállóknak, főleg a pedagógusoknak.
  • A társadalom nehezen tűri az átlagostól való eltérést.
  • Komoly áldozatvállalást kíván az otthonoktató szülőtől, fel kell áldoznia a karrierjét és gyakorlatilag a szabadidejét is.
  • Vizsgára is kell készülni. 
  • Meg kell tanítani a gyereket tanulni, ez nem egyszerű.
  • Sok múlik azon, hogy az anyaintézmény tanáraival sikerül-e jó kapcsolatot kiépíteni.
  • A kívülállók gyakran nem toleránsak, előítéletekkel fordulnak az otthonoktató család felé.


  • amiért érdemes


  • Időtakarékos: nem megy el felesleges idő az utazással, egyéni tempójukban haladnak a gyerekek a tananyagban.
  • A gyerekek mernek kérdezni, megmarad természetes érdeklődésük a világ dolgai iránt.
  • A szülő és gyereke megtanul együtt dolgozni, a ,,tanár" személye nem válik ellenségessé.
  • Együtt van a család, látja a szülő, hogy a gyereket mi érdekli, nem erőszakolva rá egy tanrendet.
  • Család értékeinek átadása, szoros kapcsolat a gyerekekkel, rugalmas napirend, szabad időbeosztás.
  • A gyerek számára nehezebb tantárgyakra több időt szánhatnak, bár átlagosan kevesebb idő kell a tananyag elsajátításához, mint ha iskolába járna.
  • Kevesebbe kerül.
  • Rugalmas, életközeli, gyakorlatias, személyre szabott, családbarát, nagyobb teret enged a tanító és a tanuló személyiségének is.
  • Konfliktuskezelésben és az együttélési szabályok elsajátításában nagyobb hatása van a szülőnek. Bizonyos fajta konfliktusok otthon fel sem merülnek, pl. a kiközösítés, megfélemlítés, csúfolódás.
  • Intenzívebb az együtt töltött idő.
  • A gyerekeknek is lehetnek ötletei, amelyeket beépíthetnek a szülőkkel együtt a mindennapjaikba.
  • Nincs túlterhelés vagy alulterhelés, a gyerekekre figyelve folyamatossá tehető a fejlődés minden területen. (Ha valamely területen nincs fejlődés, ott rugalmasan változtathatnak a körülményeken, módszereken)
  • Tágabban értelmezhető és gyakorolható a tanulás (a kötelező anyagon kívül a szülő dönthet a tanulás tartalmáról is, ezért nagyobb lehetőség van az életre nevelni, természetes környezetben.)
  • Folyamatos interakció lehet a gyerekek, valamint a gyerekek és a szülők között a tanulásban, gondolkodóbb, kreatívabb lehet egy gyerek otthon, ha megfelelően támogatják ebben.
  • Nincs számonkérés itthon, ami frusztrációt okozhatna a gyereknek, hiszen folyamatosan nyomon követhető, hogy mit tud, és mit nem. Nem a jegyért tanulnak a gyerekek, hanem azért, hogy megtanulják az adott ismereteket.
  • Nagyon látványosan működik a párhuzamos tanulás, ahogy a kicsik mindent megtanulnak a nagyoktól.
  • A szocializáció kontrollált mederben tartható. 
  • Napközben bármikor felmerülhetnek olyan helyzetek, amelyek alkalmat kínálnak valaminek a megtanulására, legyen szó akár tananyagról, akár a mindennapi életről.
  • A gyerek a személyisége és a képességei szerint tud fejlődni.
  • Erkölcsi és emocionális védelem.
  • Nincs mesterségesen elszigetelve más korosztályoktól, így más korosztályokkal is hatékonyabban szocializálódhat.
  • A szabadidőben több sport- és zenei tevékenység végezhető. 
  • Nincs az a kényszer, hogy a társainak feleljen meg mindenben, így a negatív szocializáció kizárható egy ideig, amíg elég erős személyisége lesz ahhoz, hogy önállóan felmerje vállalni értékrendjét.      
  • Az egyéni foglalkoztatás, egyénre szabott pedagógiai módszerek, egyéni tempó, egyéni érdeklődés kielégítése, szabad variálhatóság mind tantárgyon belül, mind az adott nap tervezésében.
  • 2013. január 15., kedd

    valahogy így, bár félve

    valahogy így gondolkoznék én is...

    forrás

    "A gyermek magától tanul...


    ... ha hagyják. De mi nem hagyjuk, mert muszáj ekkorra számolnia, akkorra olvasnia... ma Mo.-on nem lehet a gyereket hagyni, hogy a saját ütemében fejlődjön, mert az állami keretek ezt nagy mértékben akadályozzák. Ilyesmiken is gondolkozom mostanában. Azért, mert látom, hogy az otthonoktatottam sem ül le magától 'tanulni', hanem ki kell jelölni rá az időt. Ez persze jó lehetőség lenne a munkamorál csiszolására, számomra viszont mégiscsak azt közli, hogy tud annál okosabb dolgot is csinálni a fiam, mint egy füzet fölé hajolva ceruzával a kezében feladatokat megoldani és gyakorolni, a való élettől távol.

    Jó lenne, ha addig nem lenne muszáj nekiállnia, ameddig olyan fontossá és érdekessé nem válnak számára a feladatok, hogy mindenféle utasítás nélkül maga keresi a lehetőséget a füzetelésre.

    És ha magától soha nem jön el ennek az ideje? Hmmm- akkor lehet, hogy a való élet szempontjából nem is olyan fontos ez...

    A munkamorál csiszolására a házimunkák és egyéb 'kötelességek' az alkalmasabbak. Én azt szeretném, ha a tanulás SZERETETE élete végéig megmaradna minden fiunkban: ha nem kötelesség lenne, hanem örömforrás, siker... szenvedély.



    ha tehetném, inkább sok-sok órára kicsapnám őket a mezőre rohanni, kúszni-mászni, élővilágot felfedezni, esténként itthon meg ezerféle könyvet hagynék kóstolgatni, és beszélgetnénk, beszélgetnénk, beszélgetnénk és játszanánk és nevetnénk sokat... mindenféle suli és megfelelési kényszer nélkül...

     Nem lenne kötelező tanulással megfertőzve a tömény örömforrás, nem lenne semmilyen módon elrontva az érdeklődés-vezette tanulás...

    Persze az is egy érdekes kérdés, hogy egyáltalán kinek a megfelelési kényszeréről szól ez az egész iskolásdi. Véletlenül nem anyáéról? Tényleg olyan fontos kell, hogy legyen nekem, hogy megfeleljen a gyerekem az iskola mércéje szerint, s ezzel együtt, hogy én is megfeleljek, mint otthonoktató anya? A kérdés akár így is hangozhatna: lehetek sikeres otthonoktató anya, ha tudatosan nem foglalkozunk a vizsgaeredmények alakulásával? Vagy már igaznak tartom a közgondolkozást, miszerint a jó anyának jó tanulók a gyerekei? Kell, hogy engem ez motiváljon?


    ...vajon úgy leszek bölcs anyja a gyerekemnek, ha az iskolai elvárásokhoz alkalmazkodom és megkövetelem azt, amit a suli is megkövetel, annak ellenére, hogy érzem, hogy az az ismeret akkor és ott a gyerekemnek nem hasznos? Vagy úgy leszek bölcs anya, ha a gyerekemhez alkalmazkodom, és fittyet hányunk a jegyekre?

    mi még minden körülmény között arra törekedtünk, hogy jó jegyeket szerezzünk a suliban, mert szentül hittük, hogy az a jövőbeli boldogulásunk záloga, valahogy így: szorgalmas tanulás=jó jegy=jó munka=boldogulás; holott ez a négyes ma már sokak szerint nem állja meg a helyét.

    (...)

    Most sok lelkiismeretes szülő biztosan felhördül: "Micsoda?! És mi van, ha emiatt a gyereked majd nem felel meg, és megbukik a vizsgán?" Azt hiszem az már önmagában is kétségbeejtő, ha egy gyerek tanulási motivációja kizárólag a jó vizsgajegyek megszerzésére szűkül. Ha egyedül az ösztönzi a tanulásra, hogy kap egy jó jegyet, akkor ott gond van. Én emiatt jobban aggódnék, mint egy feltételezett gyenge eredmény, vagy akár bukás miatt: a tanulás jófajta motiváló erejét visszahozni nehezebb, mint egy pótvizsgára felkészülni.

    Én megfordítanám a kérdést: mi van akkor, ha a vizsgáin jól teljesít, ha az iskola mércéje szerint megfelel? Vajon ha a vizsgákon megfelel, azzal a való életben is megfelel és valódi tudást birtokol? 


    (...)


    Megannyi okos és tehetséges híres ember nem felelt meg az iskola mércéje szerint, sőt egyikük-másikuk valódi csődtömegnek volt bélyegezve az iskolában. Az élet viszont bebizonyította róluk, hogy az iskola mércéje egyáltalán nem számít, hiszen senkit sem predesztinál sikertelenségre az, ha az iskolában nem felel meg, mint ahogyan nem predesztinál a felnőtt életben való sikerre sem az iskolai siker.


    Ami a tanulást illeti: mentorrá és segítővé kellene váljunk, aki pontosan ismeri a gyereke adottságait, és olyan feladatok felé irányítja, ami számára kellően nehéz ahhoz, hogy kihívás legyen, de kellően könnyű ahhoz, hogy még boldoguljon vele. 

    (...)

    A szkeptikus rokonok és ismerősök, akik az alapján ítélik meg otthonoktatásunk sikerességét, hogy jók-e gyerekünk jegyei- ők eleve szkeptikusak. A szemükben bármit teszel, alkalmatlan vagy arra, amibe belevágtál. Őket fölösleges győzködni, nekik nem kell semmit bizonygatni, mert az alapdöntésedet nem tudják elfogadni, s azért nem is bíznak benned. Ezen vajmi keveset fog változtatni az, ha a gyerekeidnek jó jegyei vannak. 



    (...)

    A bukásról még az jutott eszembe, hogy az iskolában, ha egy tanuló megbukik, akkor a tanuló a lusta. Ha egy otthonoktatott megbukna, akkor az a szülő kudarca lenne, pedig a bukott tanuló nem a tanár kudarca. Érdekes ez...


    Miért a vizsgától félünk, ha a sikert nem jegyekben mérjük? Ha egy gyerek valóban a tanulás öröméért tanul, akkor ő már jegyektől függetlenül sikeres és életképes: miért nem ez számít a fejünkben, és miért nem ezt kommunikáljuk a gyerekeinknek, amikor asztalhoz ülnek tanulni? Talán attól félünk, hogy a tanulás öröme nem lesz eléggé motiváló nekik? Hogy külső kényszerítő erő nélkül nem fognak tanulni? Kételkedünk a velük született tanulási készség erejében? Vagy nem hisszük el, hogy a tanulás készsége, és a természetes kíváncsiság az iskoláskorú gyerekekbe ugyanúgy bele van kódolva, mint a totyogókba, csak el lehet nyomni bennük?

    Igazán fontos lenne hinnünk abban, hogy a gyerek tényleg tanul magától... ha hagyják."


    2013. január 14., hétfő

    otthonoktatós ki-mit-tud: a szocializációról

    A leginkább elgondolkodtató elleérv az oo-val szemben a kortárs közösség hiánya, és az ebből esetlegesen adódó szocializációs nehézségek. Ezzel kapcsolatos gondolatok következnek, idézek:


    forrás

    szocializáció definíció szerint azt jelenti, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni egy közösség igényeihez és szabályaihoz, illetve harmonikusan beilleszkedni a társadalomba, legfőképp abba kis szeletbe, ahol élünk. 
    A gyerekek az iskolában legalább 180 napot töltenek évente, nagyon kevés lehetőségük adódik az iskolai órák folyamán arra, hogy a “való élet”-ben részt vegyenek. Nagyjából egykorú társaikkal összezárva egy felnőttre figyelnek-ha figyelnek. Minden biztosítva van számukra, és nem tartoznak felelősséggel tetteikért. Nem mindig csinálhatják azt, amit szeretnének. Tetteiknek, viselkedésüknek nem nagyon látják következményét. Fegyelmezni őket nem nagyon lehet. Továbbjutásuk évről évre automatikus. Nem igazán felkészítő környezet a családi életre, alkalmazkodásra és a munkahelyi körülményekre.
    Való igaz, hogy az otthonoktatottak nagyrészt felnőttek példáját követik, nem a velük egykorúkét, ez azonban nem tűnik kórosnak. Kimaradnak az egykorú gyerekek között kivétel nélkül kialakuló klikkesedés, kiközösítés, gyűlölködés, zsarnokoskodás és hasonlók okozta lelki sérülésekből, amiket a pszichológia a gyermekkor egyik legmélyebb és legnagyobb sérüléseiként, maradandó sebeiként tart számon.
    Izoláció
    No igen, ez valós veszély lehet, de szerintem ez is olyan dolog, ami nagyban a szülőkön múlik és megelőzhető. Ha a szülő hajlandó a gyerekét elvinni más gyerekekhez, zenét, művészetet tanulni, sportolni, a mi esetünkben gyülekezeti alkalmakra, illetve egyszerűen bevonni a saját tevékenységeibe, akkor nem lehet gond. Kutatások szerint már maga az a tény, hogy a gyerek a szüleivel/egyik szülővel messze több időt tölt, mint egy átlag vele egykorú gyerek, megmenti őt a szegregációtól és izolációtól.
    Egészséges önértékelés
    Az otthonoktatott gyerekek önképét vagy ön-tudatát (tehát a gyermek önértékelésének pozitív indikátorát vagy mércéjét) sok tanulmány vizsgálta. A gyermek önértékelésének a mértéke határozza meg a legerősebben azt, hogy a gyerek mennyire “válik majd be” az életben-szociális szinten (itt jegyzem meg, hogy a gyerekeim tárgyi tudása, diplomáik száma és esetleges SAT tesztjeik eredménye engem teljesen hidegen hagy, sokkal fontosabb, hogy szociálisan boldoguljanak). Az iskolába nem járó 9 évesek mindenben ugyanúgy teljesítettek, mint az sikolások, egy dologban volt köztük kivétel: az iskolások közötti negatív szocializációs kapcsolatokat a kutatók “aggodalomra okot adónak” véleményezték.
    Egyes kutatók a szocializáció szintje mellett annak minőségét is vizsgálták. Kiderült, hogy az iskolába járó gyerekek inkább “horizontálisan” szocializálódnak, rövidebb időtartamokra felszínesebb kapcsolatokat építenek ki általában az éppen szükséges igényeik és megelégedésük kielégítésére, míg az otthonoktatottakat szüleik vezetik a szocializációban, amely sokkal inkább felelősségteljesebbé és egymást segítőbbé formálja őket, a gyerekek a kapocslataikban is képesek hosszú távon gondolkodni (ez az úgynevezett “vertikális” szocializáció).
    Bizonyos kutatók arra is rávilágítanak, hogy az otthonoktatottaknak kevesebb viselkedési problémájuk van. Ezt azzal magyarázták, hogy az otthon tanulóknak a szüleiket utánozzák viselkedésükben, míg az iskolások általában saját kortársaik közül választanak maguknak szerepmodellt. Ezzel a kutatással egyébként az is kiderült, hogy a gyerekek szociális fejlődését erőteljesebben és pozitívabban befolyásolják a felnőtt kapcsolatok, mint azt eddig gondolták.
    Összegezve tehát tévesen lett elfogadott standard, hogy a gyerekeink csak hasonló korú gyerekekkel összeterelve, magasan megszervezett és strukturalizált “mesterséges” környezetben képesek szocializálódni, ahol a helyes viselkedésre és megfelelő teljesítményre előfordul, hogy büntetéssel és megszégyenítéssel kényszerítik. Az igazság inkább az, hogy a gyerekek nagyon szeretnének a felnőttek világába tartozni, ott kompetensként viselkedni és elfogadottá válni.


    És gondolatok máshonnan:

    A kortársakkal való rendszeres találkozást én nem tartom olyan fontosnak. Úgy hiszem, ez nem egy gyermeki szükséglet, amelyet mindenáron ki kellene elégíteni, inkább egy környezet-generálta igény, amely nem szolgálja a gyerekek épülését. A rendszeres gyerekközösségbe járásnak eleve kevés köze van a barátszerzéshez, mégis ez szokott lenni az egyik kulcsprobléma, amikor az otthonoktatást valaki közelebbről szemügyre veszi.

    Én azt gondolom, ahhoz, hogy az embernek a szó mély értelmében vett barátai legyenek, neki kell jó baráttá válnia. Ez egy bizonyos jellemet jelent: nyitott, vonzó és kedves jellemet. Olyan jellemvonások meglétét is feltételezi, mint hűség, őszinteség és a megbocsátás képessége.

    Az igazi barátság nem úgy alakul ki, hogy az ember sok időt tölt a kortársai között, és tessék-lássék módon odacsapódik valakihez, akit onnantól a barátjának nevez. Ellenkezőleg: egy barátság szelíden formálódik, mégpedig úgy, hogy az ember más emberek között van, akik közül egyikük valamilyen egyéni szempont miatt különlegesen értékessé válik a számára - így eldönti, hogy ebbe a kapcsolatba több energiát fog belefektetni, s ezt meg is teszi.

    Az igazi barátság mindig egy tudatos választás eredménye, mely a személyes értékrendünket is mélyen tükrözi. Ez nem csak azonos korúak között jöhet létre.

    A barátkozási képességet kevésbé befolyásolják a gyerekkori próbálkozások, és a boldog gyermekkornak sem záloga, hogy valakinek családon kívüli barátságai legyenek. 


    ezekkel nagyjából egyetértek, vagy gondolkodnivalónak ítélem, ezért idegyűjtöttem.