fotómóka

Szó se róla, jól szórakoztunk a gyerekekkel a Fonóban...

vizsgázni mentünk

Pápuszi!

dilemma

"Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy most létezik a Mikulás, vagy csak kitaláció. Ez azért baj, mert ha gyerekeim lesznek, nem tudom majd, hogy tegyek-e valamit a csizmájukba, vagy ne..."

dolgozó anyuka

Az előző poszt címe jelenleg felfüggesztés alatt, ugyanis pedagógusanyuka szabadságra ment, és most fotósként dolgozik ezerrel. Így Karácsony előtt mindig több a munka, amit rettentő mód élvezek, még ha hajtós is.
Mivel imádom csinálni, ezért hajlamos vagyok reggel gép elé ülni, és retusálni estig, hajnalig. Néha ugyan felállok a munka mellől, de alapvetően ilyenkor el tudok felejtkezni minden szükségletről, és más jellegű kötelezettségekről is. Éljen a lelkesedés, és a maximalizmus.
Ugyanakkor ilyenkor is úgy tudnak jól működni a napok, ha a gyerekek nem veszítenek el teljesen, míg tart a hajtás.
Optimálisan ilyenkor is délelőtt tanulunk, aztán ebédet főzök, eszünk, délután néhány óra szabad foglalkozás (=Anya dolgozik), este közös vacsi, és éjszaka a második műszak a retusálásban (=Anya ismét dolgozik). Meg persze közben a karácsonyi készülődés, ajándékok kigondolása, és gyártása, meg tanulás (kéne) a kreszre, amiből hamarosan vizsgázom... (Igeeen, elkezdtem!) Lelkigondozás műhelymunkák is zajlanak, plusz még egy nagyobb vállalás ígérkezik a jövőben, szóval sűrű, de az sose baj. Csak okosan kell beosztani a perceket. Jusson is, maradjon is, mindenre, ami fontos.

A fullos 'munkanapokon' M rendszeresen mellém ül, és figyeli, ahogy dolgozom. Néha kérdez, néha magyarázok magamtól, néha csak néz. És tanácsokat ad, javaslatokat tesz, amik hasznosak, és meg is fogadom őket. Kérte, h tartsunk fotó órákat is. Naná, hogy persze! :)

élni és élni hagyni

Sokat agyaltam, sokat szenvedtem, terhelődtem, fészkelődtem - néha ennek nyomát is hagytam a blog soraiban...

Aztán jött egy felszabadító nyár, és közben sok minden alakult. Bennem.

Most könnyűnek érzem magamat, magunkat, bár még közel a nyár... (- azért maradhatna így...).
Engem nyomasztott a teljesítménykényszer, engem terhelt le a félelem, és amíg én ebből nem tudtam egy elegáns mozdulattal kilépni - addig ezt árasztottam magam körül.

Egyszer csak azt veszem észre, h szabad lettem bízni a gyerekeimben, elengedve az elvárásokat. Elengedve a megmérettetést, mint viszonyítást.
Elengedve azt a tévhitet, h a tanulás akkor történt meg, ha számon kérjük, és jól teljesítünk.

Nézem a gyerekeimet, és gyönyörködöm abban, ahogyan élnek. Tanulnak, tanulják az életet, van szabadidejük, és vannak kötelességeik, de semmi sincs kőbe vésve, és végső soron a döntéseiket a saját életük felett ők hozzák meg. Engedem nekik.
Főleg M nyűgöz le - tisztán felismeri a motivációit, mérlegel és okos döntéseket hoz. Megtanult birkózni az érzelmeivel, és ha kell, uralni azokat. Persze néha sikerül, máskor nem - de ezzel én is így vagyok.

Van ITT ez a cikk, ami rendkívül megerősített, hálás vagyok az írójának. Meleg szívvel ajánlom, olvassátok el!

"Ha egy gyerek maximálisan teljesíti az iskola és a szülő elvárásait, nemhogy arra nem marad ideje, hogy az élete eseményeire reflektáljon, hogy alakulóban lévő testét és lelkét megismerje és elfogadja, hogy megtanuljon másokra figyelni, velük együttműködni, hogy kiderítse, milyen tevékenységek okoznak neki örömet, miben jó igazán, hanem arra sem marad ideje, hogy éljen."

Elengedtem azt is, hogy én majd jobban tudom, miből tanul a gyerek, és mi az, ami aztán haszontalan.
Ha meg tudom tölteni értékes tartalommal azt az időt, ami közös, azzal formálom őket - de nem fogok lezárni utakat, amik tőlem idegenek, ám őket vonzza.
A számítógéphasználat például egy kritikus pont, S sokat igényelné, én korlátoznám ezerrel. Még átgondolás alatt a téma, de lazulok... (erről biztos jön még poszt)

"Az általános pedagógiai gyakorlat, és a szülők többsége azonban - a magyarul is hozzáférhető számtalan kutatási eredmény, tanulmány, ismeretterjesztő könyv tanulságait ignorálva - mai napig abból indul ki, hogy ha nincs kényszerítő erő, jutalom és büntetés, érdemjegyekért folyó hajsza, a gyerek magától nem tanul semmit. Pedig elég csak megfigyelni egy ingergazdag, elfogadó közebgben élő ötévest, hogy nyilvánvalóvá váljon a tévedésünk." Na.

B sokat tanít. Éldegél, bele a világba, azt birtokba véve, de tudva, mikor van szüksége "hazatérni", ölelni, bújni. Hogy aztán újra, bátran menjen. Minimálisan korlátozom, és gyönyörködöm a kiegyensúlyozottságában, harmóniájában. Oké, tudom, lesz dackorszak, meg minden (lesz??) - akkor majd visszatérhetünk erre az idillre újra...

Az unschoolingra egyenlőre nem találok minden szempontból számomra megnyugtató lehetőséget ma Magyarországon, bár nem egyszer hajlottam már egy radikálisnak mondható lépés felé, ami kiléptetne minket a rendszerből... de hiába rágom át újra meg újra, jelenleg egyszerűen nem érzem, h az lenne a mi utunk.

Viszont egyre inkább áthat az igazsága. Elengedem az irányítást, és figyelem a gyerekeimet - igyekszem rendelkezésre állni, ha kellek. Persze vizsgázni járunk, szóval kell irányítottan tanulni, ez van, most így élünk. És vannak kötelezőnek mondható dolgok, főleg háztartásbéli ügyek, amik az együttélés velejárói, közös érdek, közös cél. De a bennük való bizalom vezérel. A bizalom épít. Építi őket, épít engem.

És nem szükséges számon kérni, vizsgáztatni, ítélni. Amit megtanult, elő tudja hívni, ha kell, és használja, ennyi az egész. A többi annyira nem számít.
Elmegyünk vizsgázni, meghatározza a tanulásunk medrét az elvárt tananyag, de igyekszem őrizni a szabadságot. Az eredeti vágyam, amikor belevágtunk ebbe az egészbe, valójában az unschooling volt, csak még nem ismertem ezt a címkét. Vigyáznom kell, h az oktatási rendszer meg ne lopja az álmainkat.

filmnézés a hűs szobában

Babies from Dani Lima on Vimeo.

két dolog

B másfél éves. Boldognak tűnik. Az élete két dologról szól:
a szeretetről,
és a felfedezésről.

mulatságok

Eljöttek hozzánk a barátaink, akik szintén otthon tanulnak, háromgyerekesen, otthondolgozósan, szintén, szintén. És annyira kedvesek a szívünknek, hogy nagyon. Öröm volt együtt lenni, jót tett, helyre is rázott egy kicsit. Rengetegsokat beszélgettünk, bár lehetett volna még többet! A gyerekek élvezték egymás társaságát, játszottak, rollereztek, köveket gyűjtöttek és törtek, aztán este a konyhában - hálózsákokban, bunkerezve, mesét és vicceket mesélve aludtak el. 

(Szolgálati közlemény: itt maradt A zöld, rövidujjú pólója, meg egy törülköző. Így hát muszáj gyorsan újra találkoznunk. :))

Az esős idő okán első közös napunkon az Elevenparkba mentünk el, ami sajnos sok-sok más családnak is jó ötletnek tűnt aznapra, de az irtózatos tömeg alapvetően csak minket, felnőtteket zavart. A kölkök kivörösödve, leizzadva, boldogan élvezték ki a hely adottságait - értsd ezalatt a trambulint, óriás csúszdákat, dodzsemet, a felfújt, gigant, ugrálható mindenfélét... Amik azért tényleg elég tutik, ITT megtekinthető. De szerintem csak hétköznap délelőtt szabad odamenni. (Akkor még az sem ciki, ha Te is ugrálsz a trambulinban - nem a gyerekektől veszed el a helyet, nincs olyan tömeg...)

Voltunk a Csodák Palotájában, az tényleg egy irtó jó hely, csupa-csupa érdekes és táblákon jól elmagyarázott, kipróbálható jelenséggel. Hogy a fényképezőt nem vittem, na az kár.
A jegy árában fizikabemutató is benne van, látványos kísérleteket néztünk a mágnesességgel, az árammal, az égéssel kapcsolatban. Hogy miért nem láttam én iskolai éveim alatt soha, egyetlen érdekes és érthetően elmagyarázott kísérletet sem...? Lehet, h nem gondolnám ősellenségemnek a fizikát, ha mások, másként mutatják be nekem, miről is szól ez a tantárgy. Zárójel bezárva. Ez különben is egy késeigyermekkori traumám, de erről majd talán egyszer.

A levegő, ágyú jellegű hordóból "kilőve", füsttel láthatóvá téve (telefonocskával felvéve):

Itt meg (a rakéta működése kapcsán, amit szintén szemléltetett a bácsi) alkohol gőze meggyújtva:

Nem tudom beforgatni, ilyen bénán vettem fel.

Egy önként jelentkezőt (aki nem M volt, pedig rettentően jelentkezett) beültetett a kísérletvezető egy forgószékbe, két kezébe súlyzót adott, és forgás közben hol ki kellett nyújtania a karját, eltartva magától a súlyokat, hol visszahúzni a mellkasához. Nagyon látványosan változott a két helyzetben a forgási sebesség. Attól függően ugye, hogy a forgástengelyhez közel van a tömeg - akkor gyors, vagy messzebb - akkor lassúbb. M mondta, h amikor a peonza pörög, akkor is ez van, mert ahogy lassul, úgy ki is dől. Nekem ilyen fizika korrepetálás kéne, komolyan. Vágyom megvilágosodásokra ezen a "mumus" területen.

Előtte való napokban egy másik kedves jóbarát időzött nálunk, vele elturistáskodtunk a Kossuth térre. Olyan szépen felújították, hogy csuda. Tetszik. És József Attila is jó helyre került.

Gazdag hétvége volt. Az Élet mégis szép.

a kölkék

Olyan nagyok már. És olyan szépek.

S-en az új szuperhős frizura, M az én gyerekkori szoknyámban billeg.

"Minden, ami a testtel, a ruhával, az élettel

kapcsolatos, minden, ami szerelmünk közös

gyümölcseivel kapcsolatos, akiket annyit

adtunk át kézből kézbe, hogy szinte

szédítő játékká nőtte ki magát a dolog.

Adom, kapd el, cipőt húzz rá, kabátba

bújtasd, ennie, innia adj, védd a világ ellen,

mutogasd neki a világot, hadd csodálja,

veszélyes tárgyaktól tartsd távol, autó

elé ne lépjen, fának ne ütközzön, pocsolyába

ne hasaljon, kést ne fogjon kezébe,

követ ne hajítson mások felé, gépek

belsejébe ne nyúlkáljon, de ismerje meg

a követ, fát, papírt, vasat, jeget, földet, növényt,

mindent, ami megtapogatható, megszagolható,

tönkre nem tehető, szájba nem vehető."

(Lackfi János: Összhang)

Anyák Napja

S korán reggel - ahogy ő szokott - már mocorog a szobában. De meglepő módon _félálomban konstatálom_ nem dübög be hozzánk, hanem valamit hallhatóan nagyon művel. Aztán már közelebbről, az előszobában műveli. Az ajtóval babrál, zörög a kulcs. Végül csak bejön, ott áll izgatott mosollyal, felöltözve (!). Megkér, h nyissuk ki neki az ajtót, nem boldogult a kulccsal. Egyikünk sem képes megmozdulni, így csak elmagyarázom neki, merre forgassa a kulcsot a zárban, h sikerüljön. Nagy vidáman kiviharzik a kertbe. Hamarosan visszatér, megint ott áll az ágyunk mellett, és felém nyúlt egy csokrot... Boldog Anyák napját! Közli nagy vidáman. Elmeséli, hogy tulipánt már nem talált, ezért hozott kaprot, és az orrom alá nyomja az illatos növénykét. Annyira kedves tőle ez az egész akció, és annyira rá vall ez a kis kaporból meg fűszálból álló köszöntés!

Nemsokára M is megjelent, ő is felöltözve, de nem is, mert inkább kiöltözve! Csinibe! Tőle orgonát kaptam, szintén a kertből, meg egy dalt, amit színjátszón tanult, és sikeresen titkolt Anyák Napja reggeléig!

Rajz is járt a virág mellé, meg egy kedvenc kövét nekem adta, talán rózsakvarc. És egy tulipános tetkót is kaptam!

Anyának lenni megható... :)
(Aztán már reggeli után elillant az idill, és a nap folyamán körülbelül huszonhatszor vesztek össze egymással, és vesztem össze velük én, szóval minden jó... ha legalább az eleje az.)

a szendvicsgyerek

Vekerdy bölcs meglátással azt mondja, nem a szavaiddal nevelsz, de legtöbb esetben még csak nem is a tetteiddel. Hanem azzal, aki vagy. Legbensőbb motivációidban, késztetéseidben, félelmeidben, meggyőződéseidben. Fontos felelősségem szülőként, h törődjek magammal.

Küzdeni akarok értük. Tehát küzdeni fogok magamért. 

Régebben gondolkoztam a testvérhelyzetekről itthon. Aztán leszedtem a bejegyezést, nehéz bölcsnek lenni, mit adhatok ki a gyerekeim, a családom személyes harcairól. (Főleg zavarban vagyok, amióta tudom, milyen sokan olvasnak...) De egy részét mégis ide rakom. Sokat változott a helyzet, régebben S nem nagyon tudott B-vel mit kezdeni. Mostanra tudnak együtt mókázni. 

S szereti ölelgetni B-t, de nagyon hevesen teszi, fel is löki néha. Szereti puszilgatni, de nem figyel rá, neki jó-e, vagy sem - néha leesik a feje a nyakáról, olyan puszirohamot kap.

/Múltkor meg is állapította lemondóan: - Sajnálom, B, nem tudok Veled játszani. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de túl kicsi vagy./

Azért nem lehet egyszerű az élete S-nek egy Cuki mellett, akiért mindenki megállás nélkül odavan, bármit csinál... elég csupán, h létezik. És egy olyan nővér mellett, aki vagány, sportos, erős akaratú, öntudatos. No meg, hát csak ő a középső.

Segítenem kell őket, mindhármukat, az egymással való kapcsolatuk simítgatásában... Aztán pont, amikor ezeken a gondolatokon őrlődtem, oldódott meg egy kicsit a dolog, mert B és S egy remek közös szórakozásra találtak.

B abban a rettentő vicces korszakban van, amikor a kisemberek bemásznak minden olyasmibe, amibe többé-kevésbé kényelmesen beleférnek. Legyen az (duplókkal teli) doboz, fonott kosár, vagy akár fiók. Van egy zöld, műanyag kosaram, mosáshoz, teregetéshez használom. B belefészkelődött, S pedig elkezdte körbetolni a lakásban. Volt nagy röhögcsélés.

Olyannyira kedvelt móka lett ez, h B ki sem akar szállni - ott nyomta el az álom, körbepárnázódva...

Amúgy meg S alapból sem hétköznapi figura. Mindig mozgásban van, mászik a kanapén, fut, ugrál, beszél. Aztán olyan is előfordul, h belefeledkezik a játékba, és hosszú időre nyugalomban marad, olyankor "magában" beszélget, figurázik, elmerül a világában. De nehezen tartja a figyelmét egy dolgon, elfelejti, amit egy perccel azelőtt kértem tőle, repdes, ő sem tudja, épp merre jár. Öntörvényű, zabolázhatatlan. Hihetetlen türelem kell hozzá. De ugyanakkor annyira szabad, kreatív, és örömteli tud lenni. Tudom, h nem az a megoldás, h megpróbáljam megváltoztatni őt. Beláttam, h nem lehet. Ő ilyen. És őrületesen fontos, h ne ütköztessem folyton falakba. Ne vigyem olyan kihívások elé, amit nem tud megugrani. Mert ő másként működik. Ha azt mondom, nézd, itt ez az ösvény, csak annyit kérek, menj végig rajta -  ő elindul, de az első pillanatban észrevesz egy pillangót, akkor utánakap, de aztán meglát egy szép virágot, odafut, közben észrevesz egy érdekes kavicsot, felveszi... talán sosem jut el az ösvény végére. Már azzal sem törődik, h a pillangóval találkozott, nem hogy az ösvény. Nem jut el a kijelölt út végére - de miközben halad totál másfelé, csomó érdekes élménnyel gazdagodik az élete. És hogyha közben az út széléről folyton azt kiabálják neki, h "Hé, mit csinálsz?? Már megint elrontottad! Hát hányszor mondjam, nem ez a dolgod!" akkor ő nem tudja, mit csinált rosszul, de már nem élvezi a maga kalandját. Hanem elhiszi, h valamit folyton rosszul csinál.

De képzeljétek, kiesett két foga! Ezt ő üzeni.
(A következő mondata meg az volt, hogy szerintem egy vak ember lehet-e tűzoltó...)

"Az anyaság alázat. Szolgálat és lemondás. Élethosszig tartó aggódás. Önismereti lecke. Kétkedés és hit magadban. A hited őbenne. Az ő hite tebenned. Bizonytalanság és bizonyosság egyszerre. Könnyek a zuhany alatt. Végtelen fáradtság. Végtelen káosz és mindent elsöprő harmónia. Ismeretlen szívelszorulás. A szeme a szívedben. A hangod az övében. A mosolya mindenhol. Az illata a lelkedben. Szövetség vele. Az anyaság kötelék. Ragaszkodás és elengedés. Kérdések magadnak, válaszok magadtól. Az anyaság áldozat. És mindenek előtt hála. Hála annak, akit megszültél; és annak, aki téged megszült." 

(Kőváry Anett)

jól vigyázz...

...mert Batman-nel van dolgod!

"Jó lenne, ha szülinapkor is lenne karácsonyfa... Az lenne a szülinapfa!"

Ma 6 éves a házi szuperhősünk!

to this day

Jó. Fontos. Katt IDE.

alkotás és dilemmák

Szeretem, hogy szeretnek rajzolni, színezni.
Karácsony közeledtével egyre több az alkotás. 

A minap is, kiültünk a konyhába, megterveztük a menetet, aztán ők nekiláttak a munkának, én pedig a délelőtti alvását töltő B-vel a hátamon a mosogatásnak, teregetésnek. Praktikusan egy helységben vagyunk, de mindenki halad a dolgával.

Már vagy tíz perce serceg a kezek alatt a munka, amikor S felnéz, és közli: De Anya! Hát hallgassunk zenét!
Annyira örültem, hogy az előző néhány komolyzenehallgatásos alkalom már így összekapcsolta S-ben az alkotást a zenével! Máris kaptam elő a telefont, youtube be, jöhet egy kis Mozart!

S ezt az olyan sivatagi izéből (kaktuszból) kiinduló szabadrajzot végül is a Télapónak készítette, és csak nehezen tudtam lebeszélni róla, h kint szélnek eressze, hogy eljusson hozzá. Végül is meggyőződött róla, hogy tényleg nincs nagy szél, ki kéne várni az orkánosabb időjárást. Hogy miért a Mikulásnak, meg miért pont most, nem teljesen világos számomra. Mondjuk nincs könnyű dolga szegénynek ezzel a Télapó üggyel. M már szíve mélyén azt hiszem tudja, mi az igazság, de azért drasztikusan lerombolni a mítoszt még nem kész. S érzi ezt a labilitást, a szkepticizmust.
Úgy megadnám neki a teljes hitet, de így nehéz.
Időről időre feltesz a semmiből kérdéseket, pl. miért pont az Északi sarkon lakik a Mikulás. És akkor ki is készíti az ajándékokat, a manók, vagy ő. És hogy ér körbe egy éjszaka alatt.
S komolyan agyal ezeken, de a megérteni vágyás, és nem a leleplezni akarás hajtja.
Nem is tudom, végül hová tette ezt a rajzot. Jó volna, ha feltámadna a szél.........

M alkotását nem mutathatom meg, mert az bizony Karácsonyra készült. És könnyen idetévedhet az a Valaki, akit meglepni készül vele.
De ami késik, nem múlik, muszáj lesz majd kitennem, mert totál szeretemrajz.

Gyerekkor

Fotós vagyok. Szeretem a képeket.

Kedves kihívást intézett önmagához itt ez az anyuka, Jodi Wilson: "A portrait of my children, once a week, every week, in 2013."
Szépek, cukik, viccesek. Ahogy nézem a fotókat, azt érzem, igen, ez a gyerekkor, valami ilyesmi. És mosolygok. Kattintsatok, és mosolyogjatok ti is!

http://cheandfidel.blogspot.com/