petíció

Többen megkerestek már az újonnan bevezetett, 5 éves kor feletti kötelező óvoda kérdésében, és eléggé tanácstalanul állok a dolog előtt én is. Aki úgy érzi, aláírásával támogatna egy ebben az ügyben született kezdeményezést, ITT tudja elolvasni, miről van szó. 

oviügy

Hát sikerült, megvan S részére a felmentésünk az utolsó óvodaév alól...

Hosszú utat jártunk meg, a saját döntésig is, és az ügyintézés terén is. 

A döntésünknek két szegmense is volt.

Az egyik a jelenlegi óvodánk. Amikor elkezdtünk ide járni, M 4 éves volt. Akkor indult az ovi, egy kedves, családias, melegséges légkörű, kicsi óvoda. Az óvodavezető lányt jól ismertem, egy közösségbe járunk, sokat beszélgettünk már az óvoda épülésekor, alakulásakor is. Magaménak éreztem az egészet, szerettem, h itt van a lányom, és én magam is szerettem ide járni, rendszeresen ottragadtunk beszélgetni az oviudvaron mi anyukák, de még az óvónénikkel is baráti kapcsolat alakult ki. Hogyha úgy éreztem, M-nek jót tenne egy kis szünet, egy kis itthonlét, ezt megmondhattam, és kivettünk egy hét "szabit". Szabad és szeretetteljes volt a légkör. Minden gyereket egyéniségként kezeltek, önmagához mérten kellett fejlődnie (és nem egy nagy szabályrendszerbe beilleszkedni, aminek a fenntartását általános érvényű büntetés és jutalmazás segíti). Tudtam, h szeretik ott a lányomat, tudtam, h a nevelési elvek hasonlóak, mint ahogy én is gondolkozom. S-t már 3 évesen beírattuk, h legyen M-mel egy közös évük együtt.

Aztán óvodavezető-váltás történt, az addig vegyes csoport kettévált, és az ovivezető néni lett egyben a nagycsoport óvónénije is. Az új vezető "gatyába rázta" az ovit, nagyobb lett a rend - ami természetesen előny, még ha nálam nincs olyan előkelő helyen a fontossági sorrendben. De ezzel együtt sok minden megváltozott. Sajnos az óvodavezető néni személyes bántásnak vette a hozzállásomat, és megkaptam, h ne foglaljuk a helyet az oviban, hogyha nem járunk be. Merthogy én változatlanul ebéd után hoztam haza S-t, és szerettem volna tartani az addig minden évben jól működő szokásunkat, h heti 4 napot járunk be. Írtam év elején erről egy kérvényt/igazolást, amit tavaly tudomásul is vettek, de idén nem kaptunk erre engedélyt. Nem lett indokolva. Abban az évben, amikor M nagycsoportos volt, láttam, h nem tudok egyet érteni az óvónéni nevelési elveivel sem. Egy konfliktus kapcsán kértünk tőle egy nagyobb beszélgetést is, ami sajnos csak megerősíteni tudott abban, h nagycsoportban nem szeretném, ha a fiam hozzá járna. De hogy ez hogyan lesz majd, még nem tudtam.

Előtte is néha, de mióta B velünk van, azóta S minden reggel - de tényleg kivétel nélkül -, sírva, kiborulva indult oviba, h utálja, nem akar menni, nem igazság, h M és B itthon maradhatnak... Pedig ő nem egy drámázós gyerek, általában jókedvű, egy take_it_easy figura. Ez azért elgondolkodásra késztetett. S nagyon nyitott, barátkozós természet, szereti a társaságot, könnyen és szívesen nyit mások felé, akármikor, akárhol. Az oviba érve általában már nem is volt gond azzal, h bent maradjon, csak az elindulás volt mindig nehéz. 

Felmerült, h utolsó évre átiratnánk S-t egy másik oviba, ami néhány utcányira van tőlünk. Beszélve az óvodavezetővel, és az óvónénikkel, meggyőződtünk róla, h rugalmasan és megértően állnak a családokhoz. Egy kedves otthonoktatós család gyerekei ide járnak, ők is jó szívvel ajánlották.

Közben beszélgettünk S-sel, kérdezgettük, ő mit szeretne. Úgy tűnt, ő itthon szeretne lenni, de ha nem tud, akkor inkább maradna a régi ovijában. Aztán miután elmentünk a másik oviba, már kezdte érdekelni, h kik lennének az új barátai, de azért ezen az úton is több bizonytalan tényező merült fel.

Engem pedig azért, szó, mi szó, megrémített a gondolat, h három gyerekkel itthon. Három gyerek, egy iskolás, egy óvodás, meg egy bébi... Jót teszek-e magunkkal, ha mindenki itthon lesz egy rakáson? Nem őrülünk-e meg egymástól? Hogyan koordinálom majd az életet? Hogyan foglalkozom majd egyszerre két különböző szintű gyerekkel tanulásilag, miközben egy kúszómászó legkisebb is igényli a figyelmemet? És közben azért van egy háztartás is, de legalábbis enni kell minden nap... Nem mondom, h nem nyomasztott ez az egész...

Aztán formálódtak a dolgok. Apa munkahelye, munkája valószínűleg úgy alakul, h többet, sokat lesz itthon. Ha ez így lesz, máris megoszlik minden, nem kell egyedül csinálnom. És mivel hiszem, hogy ha tudunk jól működni, ha mindenkinek elég magánszféra és idő is adódik, akkor a legjobb hely S számára is az itthon, ez így nekem elég a boldogsághoz...
Persze azt is tudom, h nem hozhatom meg a döntést ennyire annak függvényében, h Apával mi a helyzet. A vállalt utat teljesen magaménak kell éreznem, akkor tudom majd csinálni, nem állhatok fél lábbal nem "saját talajon". Tudom, h nem lesz egyszerű. Néha nagyon is nehéz lesz. De ha meggyőződök róla, belső határozottságban és békével, h ez az utunk, akkor ez lesz mindannyiunknak a legjobb, a legtöbbet adó. És újra felerősödött bennem, micsoda kincs a gyerekeimmel tölthető idő. Ők a társaim az életben - a család.

Ami meg külön öröm, h igazi kis banda verbuválódott a környék gyerekeiből, szóval társaságban sincs hiány.

Mivel megváltoztak az óvodázásra vonatkozó jogszabályok mostanában, az óvodavezetők óvatosak/szigorúak/elutasítóak, ahogy más, hasonló helyzetű családoktól hallom. Utánaolvastam, utánaérdeklődtem, jogásszal beszéltem, és megbizonyosodtam róla, h a jelenleg éppen hatályban lévő jogszabályban még nem szerepel kitételként, h a felmentés "ötödik életév betöltéséig" adható. Ez az 1993. évi törvény a közoktatásról, ami 2015. 08. 31-ig hatályos. 

Miután tudtam, h törvényileg okés a dolog, elkezdtem gondolkozni a lehetséges utakon. Ekkor már beiratkozási időszak volt. Felkerestünk ismerősön keresztül egy magánovit, ahol létszám felett bekerülhettünk volna, felmentéssel, minden oké. Ez egy lehetőség. Megkörnyékeztük a területileg illetékes ovit is a kérvényünkkel, de a vezető csak hajtogatta, h ő ezt nem teheti. Hiába jogszabály, hiába érvek, meg sem hallotta. Szerinte öt éves kor felett nem lehet. Meg, hogy iskolaköteles korú már, különben is. Persze nem, de mindegy is. Ez zsákutca volt. Végül beszélgettünk az ovink fenntartójával, aki régről ismer minket, maximálisan elfogadó volt, megértette a kérésünket teljes mértékben. Így hát, ezek után felbátorodva adtuk át a kérvényt az ovivezetőnek, és ma megérkezett postán, ajánlva (!) a határozat, miszerint megkaptuk a felmentést!

Könnyűnek érzem magam, mint akiről egy nehéz súly szakadt le. Istennek hála, nem remélt egyszerűséggel megoldódott.

Új fejezet kezdődik.

kérvény

A magántanulóság hivatalos útja az, h az iskolába be kell adnunk egy kérvényt. A mintáért köszönet Bergamottéknak, INNEN letölthető!

Kérvény

Tárgy: magántanulói jogviszony

....... Általános Iskola igazgatójának

  

Tisztelt Igazgató asszony!

Alulírott ......, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy ....... nevű gyermekem (szül: ..., anyja neve:..., a tanuló állandó lakása: ....), leendő első osztályos tanuló, magántanulói jogviszonyban kezdhesse meg tanulmányait intézményükben.

Kérésemet az alábbi tényezőkkel indoklom: Szülőként és pedagógusként, törvény által biztosított jogommal élve, szeretném gyermeket személyre szabottan, egyéni tempóban tanítani, felkészíteni.

Kérem egyidejűleg, hogy gyermekem tanulmányi előmenetelének ellenőrzését szolgáló beszámoló vizsga időpontjáról és tartalmi követelményeiről tájékoztatni szíveskedjék.

Gyermekem egyéni felkészülésének feltételeiről gondoskodom.

  

Budapest, dátum

 Tisztelettel:

magántanulói státuszunk következő lépcsőfoka

Ma újra találkoztunk a közeli iskola igazgatónőjével.

Kellemes beszélgetés volt, nyitottan áll a kérdéshez, kérdezgetett, szerette volna érteni, miért választjuk ezt az utat. Meséltem neki az örömelvű tanulásról, arról, h mennyire fontosnak tartom, h legyen a gyerekemnek ideje és lehetősége elmélyülni abban, ami érdekli, és így megőrizzük a tudásszomját, tanulási kedvét. Megjegyezte, h milyen nagy felelősség ez. Mondtam, h szerintem ugyanaz a felelősség, mint amikor amellett döntöttünk, h gyereket vállalunk, és örömmel tölt el, h nem kell kiengedjem a kezemből ezt a felelősséget. Érintettünk még más kérdéseket is, például, h miért pont az ő iskolájukat választottuk (hisz nekik ez egy plusz teher gyakorlatilag, és az az iskola, ahova tartozunk, köteles felvenni bennünket). Azt válaszoltam, h mivel nyitottan állok hozzá, h meddig szeretnénk ezt így csinálni - folyamatosan figyelve magunkat, újra és újra felülbírálva az utunkat - szeretném, hogyha egy olyan iskolának lennénk a magántanulói, ahová, ha mégis az intézmény mellett döntünk, szívesen járnánk is. A végén pedig azt javasolta, dokumentáljam ezt a folyamatot, mert érdekesnek találja ezt a fajta "iskola nélküli iskolát", mert eddig még sose találkozott ilyen hozzállással, és olyannak találja, mint egy jó értelemben vett kutatás, egy hipotézissel a tanulásról, a gyerekről, amit kipróbálunk a gyakorlatban. Kicsit meredeken hangzik így a "gyerekkísérlet", de tetszik, h lát benne ő is fantáziát.

Még előttünk áll az iskola fenntartójával, vagyis a református lelkésszel való diskurzus. És a Gyermekjóléti Szolgálat, ahonnan véleményezést kér(het) az igazgatónő arról, h megfelelőek-e a körülményeink. Bár ez a jogszabályban úgy van feltüntetve, h ha valaki már magántanuló, és felmerül a helyzetének a felülbírási igénye, akkor van erre módja. Na de mindegy, tőlünk kérte az igazgatónő, h ezt is intézzük el. Meglátjuk, a Gyermekjólétiben mennyire néznek majd furcsán, h mit akarunk...

UPDATE:
A GyeJó közölte, amit tudtunk is, h nem mi, nem is ők, hanem az iskola kezdeményezhet ilyen ellenőrzést, ha szükségesnek ítéli. Téma lezárva.

magántanulói státusz

2011. évi CXC. törvényi jogszabály olvasható ITT

Tankötelezettségből eredő szülői kötelezettségek teljesítése

A szülő választási lehetősége

A szülő döntésén múlik, hogy gyermeke milyen módon teljesíti a tankötelezettségét. E választás lehetősége annyiban korlátozott, hogy a meghatározott életkorban, megfelelő iskolai fejlettséget elérő gyermeket a szülő köteles beíratni az iskolába. Az iskolába történő beíratkozás nem feltétlenül jár együtt azonban a rendszeres iskolába járással, mivel az iskolai tanulmányi kötelezettségek teljesíthetők oly módon is, hogy a gyermek magántanulóként készül fel, és ad számot tudásáról.

A szakvélemény alapján történő felkészülés

A tankötelezettség magántanulóként történő teljesítése nem csak szülői döntésen alapulhat, hanem a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye, illetőleg a nevelési tanácsadó szakvéleménye által megfogalmazott javaslaton vagy a szakorvos véleményén. Ezeket az eseteket azonban el kell választani a szülői döntésen alapuló magántanulói felkészítési formától, mivel a szakértői véleményekben, illetve az orvosi javaslatokban megfogalmazottak esetében a szülőnek nincs választási lehetősége.

A magántanuló felkészítése és felkészülése

A magántanuló felkészülési formája lényegesen eltér az általános gyakorlattól, mivel magántanulót az iskola valamennyi kötelező tanórai foglalkozása alól fel kell menteni. Ebből adódóan a magántanuló nem vesz részt a tanórai foglalkozásokon, és ez nem csak azzal jár együtt, hogy nem kapcsolódhat be az ismeretközlés, az ismeretszerzés tanórán keresztül megvalósuló folyamatába, hanem azzal is, hogy felkészültségéről nem tud számot adni a tanítási órák keretében. Abban az esetben, ha a tanuló a szülő döntése alapján folytatja tanulmányait magántanulóként, a szülőnek kell gondoskodnia felkészítéséről, illetőleg a tanuló egyénileg készül fel. A magántanuló azonban felvehető a napközibe vagy a tanulószobai foglalkozásokra. Az iskolának kell megállapítani, hogy a tanuló milyen időközönként és milyen módon ad számot tudásáról. A szülőnek jogában áll azt is kérni, hogy gyermeke független vizsgabizottság előtt számolhasson be tudásáról. A tanulmányi kötelezettségek teljesítéséről, az iskola magasabb évfolyamára lépéséről minden esetben, tehát akkor is, ha független vizsgabizottság előtt számol be a tanuló, az iskola nevelőtestületének kell döntenie.

A szülői döntés iskolai befolyásolása

A magántanulóként történő felkészítés kivételes tanulási forma és lehetőség, és nem szolgálhat alapul ahhoz, hogy az iskola „megszabaduljon” azoktól a gyermekektől, akikkel az átlagosnál nagyobb probléma van. A magántanulóként történő felkészülés lehetősége nem lehet fegyelmezési eszköz, és nem lehet fegyelmi büntetés sem. Jogellenes az iskolának az az eljárása, amikor befolyásolja a szülőt a döntésben, például olyan “tájékoztató nyújtásával”, hogy milyen következményekkel számolhat a szülő, ha nem választja gyermekének a magántanulóként történő felkészülést.

Az iskola szerepe a szülői döntésnél

A tankötelezettség magántanulóként történő teljesítésének kérdésében a szülő rendelkezik döntési joggal. Az iskolának e szülői döntést megfelelő tájékoztatással kell segíteni. Az iskolának az a feladata, hogy tájékoztassa a szülőt azokról a kötelezettségekről, amelyek együtt járnak azzal, ha gyermekének a magántanulóként történő felkészülés lehetőségét választja.

Az igazgató felelőssége

Az iskola igazgatója azonban minden egyes tanulóért felelősséggel tartozik, hiszen kötelessége fellépni minden olyan esetben, amikor veszélyhelyzet kialakulását látja, feltételezi. Ez a kötelezettség magában foglalja annak mérlegelését is, hogy a szülői döntés nem veszélyezteti-e az érintett tanuló fejlődését. Az iskolaigazgató nem jogosult döntést hozni a szülőnek e kérdéskörben benyújtott kérelme tárgyában, vagyis nem utasíthatja el a szülői kezdeményezést. Abban az esetben azonban, ha az iskola igazgatója úgy ítéli meg, hogy a tanulónak hátrányos az, ha tankötelezettségének magántanulóként tesz eleget, illetőleg úgy ítéli meg, hogy a magántanulóként elkezdett tanulmányok befejezésére nem lehet számítani, köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes önkormányzat jegyzőjét.
Abban az esetben, ha hátrányos helyzetű tanulóról van szó, az iskola igazgatójának minden esetben be kell szereznie a gyermekjóléti szolgálat véleményét. Az iskola igazgatója a szülő bejelentéstől számított három napon belül kell hogy megkeresse a gyermekjóléti szolgálatot, amelynek tizenöt napon belül kell véleményét visszaküldenie. [Kt. 7. § (2) bek.; Nevir. 23. § (1) bek.]