A következő címkéjű bejegyzések mutatása: március 15.. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: március 15.. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 8., kedd

kokárdás kihívás

Két hete beteg vagyok, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget - így van az ember, ha anya. Egy kis nátha, egy kis torokfájás, köhögés nem dönthet le a lábamról. Hétvégeken ugyan rendszeresen rosszabbul lettem, mintegy megragadva az egyetlen lehetőséget a pihenésre. De most, a harmadik héten - valószínűsítem, egy meggondolatlan lenge öltözetű kapuhoz szaladás, és ott a tervezettnél hosszabbra húzódó röpke beszélgetés folyományaként - teljesen elhatalmasodott rajtam a kór. Nem kapok levegőt, az orrom nonstop be van dugulva, de tényleg, ilyet én még nem éltem. Hasogat a fejem, gyenge vagyok, szédelgek, satöbbi. Nyavalya.
(Amúgy, totál zárójelben, foglalkoztat a betegség, mint olyan. A betegség, amit "nevelgetünk magunkban". Annyira keveset tudunk önmagunkról ezen a területen. Szeretném jobban érteni a test-lélek-szellem egységes működését. Egy gyerekkori trauma miatti önelutasításban a test autoimmun betegségben él. Annyira egyértelmű. Annyira döbbenetes. Sokkal tudatosabbnak kéne lenni. Igazságban élni! Zárójel bezárva.)
(Lesz egy előadás Éld meg a saját életedet, és gyógyulj! címmel, pont autoimmun témában. Akit érdekel, mondom, hol és mikor. Újabb zárójel bezárva.)

Szóval három gyerekkel itthon - betegnek lenni. Élmény. Még ha a három gyerek igazából irtó rendes is. Mert megreggeliznek egyedül, sőt nekem is ágyba hoznak reggelit. M teát készít, finomat, meleget. Egész délelőtt játszanak a gyerekszobában, h Anya tudjon pihenni. Délután kiteregetik a kimosott ruhát. Aztán persze használhatják a számítógépet - milyen jó, h összegyűjtöttem okosmeséket, lásd jobb oldali sávban itt a blogon -, és csak akkor, azon esnek egymásnak. Amitől az addig kényeztetett Anya azzzonnnal kibukik, nem kicsit. Persze, írjuk a betegség számlájára.
Na, mindenesetre tengetjük a napokat. Tegnap este, miután Apa hazaért, elvánszorogtam az orvoshoz, ahol két és fél óra várakozás /küzdelem az életemért higgadtan ülve egy dermedt váróteremben/ után megkaptam a megérdemelt antibiotikum adagomat. Ezelőtt két évvel jártam ilyen ügyben ott, azért ez jó arány.

Na de, ma már muszáj volt valamit tenni, mindannyiunknak hiányzott a céltudatos valami. A gyógyszereimért is el kellett jutni a közeli gyógyszertárba, és ezt sikerre vittük, ami erőt öntött belém. Mivel bedobtak egy rakás reklámújságot egy kupacban, mielőtt a tüzelnivaló közé hajítottam volna, jött az ötlet. És ugye, közeleg a nemzeti ünnep.


ITT meghallgattuk a videotanár-on az 1848-as, március 15-ei eseményekhez kapcsolódó kis előadást. Mácsai szavalata is benne van, Petőfitől a Dicsőséges nagyurak, hát futkosott a hátamon a hideg. Fantasztikus vers, csodás előadás. A gyerekekkel többször is meghallgattuk, átbeszéltük a sorokat, a benne dúló indulatot.

Aztán nekiálltunk az alkotásnak.



A reklámújságokból piros, fehér, és zöld színű mindenfélét vágtunk. A lényeg a színe. Néha tárgyak, néha csak a téma háttere volt megfelelő. Aztán egy fekete kartonra ceruzával halványan megrajzoltam a kokárdát, és kezdődhetett a ragasztgatás.


Közben hallgattuk a Nemzeti dalt, dalban és prózában - S és B kezelték a dj pultot...


Ezen a képen közelebbről is megszemlélhető az elkészült mű. (Keresd a nyuszit, ha már Húsvét is...!):


Ugyanezzel a technikával készítettünk nemrég emberfejeket is, ITT. Akkor is élvezték, ezért mertem egy ilyen nagyobb szabású, hosszabb feladatba belevágni. Jól sejtettem, végig vígan ment a munka.

Végül meglelte méltó helyét is a lakásban az óriás kokárda - felkerült az előszobában éktelenkedő bojlerre:


Éljenek a márciusi ifjak!
Én meg határozottan jobban vagyok ezek után. Komolyan. Még blogposztot is írtam, ugye, hehe.

2015. március 11., szerda

közeleg az ünnep

Színezők március 15. alkalmából. Kicsit Bartos Erika style, én őt annyira nem bírom, de hátha valaki igen. Egyszerű és nagyszerű. Vámos Robi azért igényesebb. Kicsit.


forrás

2014. március 15., szombat

március 15.

Tavaly is foglalkoztunk komolyabban a témával, idén nem tudom, eljutunk-e legalább a Petőfi szoborhoz, de kokárdakészítéshez egy ötlet:

2013. március 18., hétfő

Petőfi, Petőfi

Azon túl, h hazafelé úton az "esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk"-től zengett az utcánk (meg különben is, ez a Petőfi, hát, ha tudta, h meghalhat, miért akarta a szabadságharcot, és ha nem tudjuk biztosan, h a harcban halt meg, akkor mi történhetett vele, és akkor ő mivel is harcolt, volt neki puskája, és és és), kellettek még Petőfi versek. Itt jött a képbe az Anyám tyúkja. Nagyon tetszett nekik, elolvastam egyszer, kétszer, így felfrissítve a saját memóriámat, elmondtam fejből még párszor. Mígnem M átvette a szót, először csak a sorvégeket mondta velem, aztán elszavalta a teljes verset. Néhol értelemszerűen átköltve - ne legyen ám tojáshiányban az anyám... -, és a "Dehogy verik, dehogy verik! Mint a galambot etetik" sorokat boldog átéléssel előadva. Ezek a kedvenc sorai. Meg a "Kedvet ne kapj a tyúkhusra". Másnap reggel is Petőfi szavaira ébredtem, halkan duruzsolt a fülembe az "Ej, mi a kő..."

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot, etetik
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát,
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra
Élj a tyúkkal barátságba...
Anyám egyetlen jószága.

(Vác, 1848. február)



Nemzeti dal dalban mondva el.

2013. március 14., csütörtök

március 15.

Egyszer volt, hol nem volt, egészen pontosan 1848-ban történt, éppen ezen a napon, március 15-én, és nem az Óperenciás tengeren túl, hanem Budapesten.
Akkoriban itt Magyarországon a pöffeszkedő osztrák császár uralkodott. Ő volt akkor az országunk királya, aki igazságtalan törvényeivel sanyargatta a népet.
A magyarok már nagyon unták ezt, és úgy döntöttek, szembeszállnak a nagy osztrák császárral.
Petőfi Sándor daliás költő legény a barátaival: a hasonlóan fiatal Vasvári Pállal és a nagy szakállú Jókai Mórral a Pilvax kávéházba ment. Itt leültek, és hosszasan beszélgettek, hogy miként szabadulhatnának meg a császártól. Végül 12 pontban leírták, hogy mit szeretne a magyar nép. 

Nagyon elégedettek voltak a végeredménnyel, és gyorsan elszaladtak a márciusi esőben a Landerer-nyomdába, és kinyomtatták a 12 pontot nagyon sok példányban és elkezdték osztogatni a népnek. Egyre többen tartottak velük, és együtt elmentek a Nemzeti Múzeumhoz, ahol Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt. 


 Petőfi Sándor: Nemzeti dal - részlet

 Talpra magyar hí a haza!
 Itt az idő, most vagy soha!
 Rabok legyünk, vagy szabadok?
 Ez  a kérdés válasszatok.-
 A magyarok Istenére
 Esküszünk,
 Esküszünk, hogy rabok tovább
 nem leszünk!


Hatalmas ujjongással fogadták a versét, és amikor Jókai Mór felolvasta a 12 pontot, mindenki egyetértett abban, hogy el kell vinniük az osztrákoknak. Át is adták a 12 pontot, h eljuthasson az osztrák császárhoz. A császár emberei nem tudtak mit tenni, elfogadták az üzenetet, és megadták magukat. 
Ám a császár nem adta magát ilyen könnyen! Becsapták a magyarokat. Míg Petőfi és barátai elhitték, hogy sikerrel jártak, az osztrák császár sereget gyűjtött a környező népekből, és néhány nappal később a katonáival megtámadta a magyarokat. 
Akkor Kossuth Lajos szavára összegyűlt a magyar sereg, és felvették a harcot az osztrákok ellen.
A nemzeti színű lobogó volt a jelük, ezért készítünk mi is piros-fehér-zöld zászlót, hogy így emlékezzünk rájuk!
Kossuth Lajos azt üzente ének: Kalmár Pál, kisér: Magyari Imre és cigányzenekara, Odeon 1938

Sarkady Sándor: Fel!
Itt az óra,
itt az óra!
Aki vitéz
fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris-
vitéz volt a nagyapám is.

Weöres Sándor: Rajta, rajta…
Rajta, rajta jó katonák,
zászlónk lengjen égre.
Verjük le az ellenséget,
fusson messze végre!

Weöres Sándor: Paripám csodaszép pejkó
Paripám csodaszép pejkó
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vízen át vágtat,
nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a Nap is százszor.

Weöres Sándor: Megy az úton…
Megy az úton a katona,
zúg a vihar, fúj a szél,
zúg-búg, fúj a szél,
a katona sose fél.

Mitől félne? Kezibe kard,
gonoszoknak odavág,
dírr-durr, odavág,
sose bántsák a hazát.