Kicsibácsi és Kicsinéni
SZELENCE
Kicsinéninek van egy kinyithatatlan szelencéje. Szép kis szelence amúgy, faragott, meg minden, csak az aranyozás kopott meg cseppet a tetején, mert hogy régi nagyon. Még az öreganyjától kapta Kicsinéni, aki szintén az öreganyjától, aki meg még fiatal korában kapta A: egy iránta gyengéd érzelmeket tápláló skandináv koronahercegtől, annak vidéki vadászkastélyában vendégeskedvén, vagy B: egy szenvedélyes, kalandos szívű kalózkapitánytól, valahol a déltengereken, esetleg C: egy igéző tekintetű napkeleti maharadzsától egy lemenő nap fényében fürdő oázisban. Hogy melyik állítás az igaz, valószínűleg már nem derül ki soha. Mindegy is, mert A: a szelencét úgysem lehet kinyitni, B: még ha ki is lehetne, Kicsinéni akkor sem nyitná ki soha. Kiteszi néha a konyhaasztal közepére, s elábrándozik, hogy odabent, a szelence sötét belsejében vajon mi lakozik? Vajon A: egy északi kastély huzatos folyosójának ódon lélegzete szorult örök időkre kinyithatatlan fedele alá? Esetleg B: a fűszeres tengeri szél sópárás illata? Netalán C: egy távoli sivatag nehéz, homoktól és forróságtól karcos levegője? Bármelyik is, azonnal elillanna, ha valaki kinyitná a szelencét. Még az a szerencse, gondolja Kicsinéni, hogy nem tudja kinyitni senki, nem tudja soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése